SZÜLETÉS ELŐTTI NEVELÉS IV.

SZÜLETÉS ELŐTTI NEVELÉS IV.

A SZÜLETÉS ELŐTTI NEVELÉS ALAPJAI. A mi szülői feladatunk az, hogy egészségesebb, magasabb, nemesebb lényeket hozzunk létre, s ez által, nemesítsük e népet, s emeljük, nemesebbé tegyük az emberiséget is. Ebből is látható, hogy minden, természetellenesen, s véletlenül az életbe bocsátott ember gyengíti, terheli családját. Sőt, az, aki magát egy gyengébb minőségben reprodukálja, magának és népének nem haladást, emelkedést, de csupa rombolást hoz általa. Az ilyen lények a legjobb esetben is csak egy ismétlései szüleiknek, s csak az elmúltnak egy reprodukciói, s nem emelői, világuk jobbá tevői. Ám, ha a szülők tudatosak, hathetes előkészülettel a nő testének templomát kitisztítják, (a férfi is a maga testét), s az ő méhe termékeny talaja lehet a férfi magjának. Ha ez a mag helyes időben lesz elvetve és termékeny talajra talál, akkor jó gyümölcsöt terem. Ez a magvetés mindig akkor a legjobb, ha a szülők tudatosak és a természeti erők, energiák felívelő szakaszaiban pl. tavasszal, reggeli, napkeltekori, fényben fogantatott lehetőleg, és még mindezt a nő érzései, gyermek utáni vágya, saját testi jó állapota, szívgondolatai vezetik. A nő kell mindenképpen, hogy e termékenyítést irányítsa. A fogamzás után a felelősség egészen az anyára hárul át, mostantól csak őrá tartozik egyedül a gyermek születés előtti nevelése. A férfi mostantól csak védeni tartozik a nőt, s támogatni őt a feladatának teljesítésében. A gyermekre ezen túl, minden behatás most már csak az anyán keresztül hat. De minden befolyás, melynek az anya ki van téve, áthatol a gyermekre is. Ezt a törvényt mindenekelőtt tudnunk, s alkalmaznunk kell, ha a születés előtti nevelést az áldott állapot alatt helyesen akarjuk lefolytatni. – Mostantól az anyánál van az egyedüli hatalom, hogy a gyermekét az ő gondolatai által nevelje. Minden, ami őrá mély benyomást tesz, az a leendő gyermeknek is az agyába és idegeibe bevésődik, jó és élénkítő irányban éppúgy, mint rossz és bénító irányban.

A cikk előző részeit megtalálja itt:

Születés előtti nevelés I

Születés előtti nevelés II

Születés előtti nevelés III

Olvastad már?

  • FESZTELEN SZÜLÉSFESZTELEN SZÜLÉS Aki alaposan felkészült RÁ, jó esélye van RÁ, hogy könnyeben szül. Persze ez TUDATOS, […]
  • SZÓMÁGIASZÓMÁGIA A magyar nyelv szavai rendkívüli módon erőteljesen, teremtőien hatnak. Éber Tudatosan […]
  • DÖNTÉSDÖNTÉS AZ IGAZ EMBER , SZABAD EMBER! HAMMURABI: „Nem láttam elhagyva igazat, és koldulni […]
  • SZÜLETÉS ELŐTTI NEVELÉS VIII.SZÜLETÉS ELŐTTI NEVELÉS VIII. A SZÜLETÉS ELŐTTI NEVELÉS ÉLETTANA: AZ ÖRÖKLÉS Az apjától csak a testi, s az […]

 

Vélemény, hozzászólás?