A SZERETET

A SZERETET

A SZERETET HATÓ ERŐ
A SZERETET A LEGNAGYOBB GYÓGYÍTÓ ERŐ! A szívben a fényMAG, a „MAG”-unk nevében polarizált fényt sugároz ki. A Kézrátétel, tudatos SZÍV FÉNY MAG kiárasztás, – kisugárzás célzottan. Spontán is megtörténik ez, – mivel a szívterünkben tartózkodók érezhetik is ezt, – mert még kölcsönhatásba is kerülnek az emberek ilyetén módon is. Mivel a fényből jöttünk fény vagyunk mi magunk is. Ez az alap, emlékezzünk: A fényből jöttünk és a fény vagyunk! Mi sohasem fogjuk megérteni a világ életét és forgását, ha a rezgések törvényét nem ismerjük! A TÖRVÉNY egyszerű, de hatásainak száma végtelen sok és messze elágazott. Minden fény, rezgés és minden élet megtestesült fény, vagy megtestesült rezgés. A rezgés, maga az élet!: A gondolkodás, minden gondolat, érzés elsősorban ránk hat. De leginkább számít az érzelmi hozzáállás. A test 70% – a Dihidrogén monoxid (= víz) – azaz tiszta víz. El is jött már az ideje, hogy minden szinten tiszta vizet öntsünk a pohárba, és szeretetteljes békés boldog életet éljenek az emberek. A víz képes felvenni minden rezgést, vibrációt és azt közvetíteni is. – Ezért jobb a Desztillált víz, mivel az csak H2O, ami információ mentes, – ha ezt besugározzuk szeretettel, pl. kézrátétellel máris egy „gyógy” vizet kapunk, ha előtte megnapoztattuk, fénnyel („élettel”, a Nap éltető sugaraival) feltöltöttük még erősebb gyógy hatványt kapunk. A kék szín üvegen átsütött, napoztatott víz, még hangulatjavító is. Tudom, hosszú, tömény ez az írás, de az élet is töményen szembejön. Fel kell vennünk a magasabb fordulatot, rezgésszámot, mert emelkedik a planétánké is. Most mi magunk is beszállhatunk az ARANYKOR mielőbbi kialakításába. Ez alapból a „jóember” – séggel jár, – megfelelő erkölcsös, etikus viselkedéssel, életgyakorlással. Mivel a Magas Minőségű Ember H.S.Q. képes az Isten társteremtőjeként ezt megvalósítani. De legalább is a kritikus tömeget létrehozni –Tanulva ön nemesítve magát és tanítva, segítve, akit csak lehet. Most bárki lehet korra, nemre, fajra, társadalmi beállítódásra, sőt eddigi életek hibáival együtt, vagy épp E.Q., I.Q. stb. re való tekintet nélkül az ARANYKOR ÉPÍTŐJE. Ugyanis ez egy rendkívüli kegyelmi időszak. Béke, szeretet, egyen jog, ahogy Jézus fogalmazott. A felemelkedést a magyarok kezdik és terjesztik el a világban, innen a Kárpát medencéből, – Offen városából, ahogyan a Sibillák is megjósolták ezt. A Mennyei Lelkek, akik segíteni jöttek, vagy látók, „beavatottak”, érzők, a 12 érzék működtetői a generátorai ennek a dolognak. A Mai Nőknek is óriási szerep jutott, a pozitív szívterük alatt hordozott gyermekeik révén a születés előtti neveléssel megszülhetik az Aranykor embereit is, – az új, finomodott genetikai emberi DNS kód „mutáció” is bekövetkezik már folyamatban van a különleges képességű gyermekeknél. Sőt, A NŐK, mivel erősen hatnak a férfiakra, kellőképpen hangolhatják is őket. Ezért fontos, hogy a nő lehetőleg egy férfival kezdjen az életében testi szex kapcsolatot, vagy épp szűznemzéssel akár, hogy a Cristos gyermeket – Istengyermeket szülhessen meg. Akivel az ember „összeszűri a lét”, az örökre, – ez életben erős hatással lesz rá, még, ha elválnak is. Már 5 – 10 éven belül jelentős változás érhető el mindenki önmegmesterelésével, mivel minden mindennel összefügg, mindenki mindenkivel összeköttetésben van – a szívtér kiárasztás révén kölcsönhatásban is vagyunk egymással. Tehát a NŐI SZÍVTÉR pozitív kisugárzása, a kritikus tömegű Szeretetteljes, Boldog, Elégedett, Egészséges F.Q. Magas Női Minőség a legjelentősebb hatóerő, a férfiak ebben csak segíthetnek nekik. (Még akkor is, ha sokak közülük még az éretlen állapotukban csak a „Hogyan csípjünk fel csajokat” állapotában, az élvvágytól űzetve működnek éppen. Ezért fontos egymás tanítása és a teljes körű nemi felvilágosítása is a kislányoknál már a 9. életévtől.) Ezért marad nekünk a Mennyei lelkek tulajdonságainak elsajátítása és gyakorlása, a jó emberség, az etikus, erkölcsös, becsületes, tisztességes életforma, amit tanulnunk és tanítanunk is kell. Ehhez csak az kell, hogy a mennyei lelkek, a jó emberek tegyék is a dolgukat, Emlékezzünk, A NŐK – mint minden ember is, alapvetően JÓ. Ám, előfordul, hogy hibásan másolja a dolgokat. Ezért fontos egymás megértése és az alapelv: „Türelemmel tekintek Embertársaim fejlődésére.” Erre figyelmeztet a csaladmuzeum.hu tananyaga is. A felemelkedésre, fejlődésre, dominanciára törekvő fehér embereknél is sajnos magas a válások száma. A statisztikák szerint átlagosan 50% – nál is magasabb a házasságok felbomlása, így sok gyerek felnőttként PTSD. HORDOZÓ lesz, akik tovább is örökítik a rossz szülői mintát. A fiatal emberek között a válások száma még magasabb, -több mint 70%. Ezért a házasságra komoly tudatos felkészülés kell, – a gyermeknemzéshez is minimum 6 hetes felkészülés szükséges. (És érett férfi magja kell!) Ez annyira tudatos, komoly kell legyen, hogy mellőzni kell ez idő tájt legalább minden testet károsító anyagot is. – Így kerülni kell a kávét, fekete teát, cigarettát, alkoholt, drogokat, sőt még a húsevést is, a legbrutálisabb életellenes tevékenységet, (mivel a leölt állati táplálék rendkívül káros a testnek és gazdaságtalan is, energetikailag 80% az energia ráfordítás és 20% az érték, emiatt jobb a vegetárius életforma) azért, hogy egészséges, életerős gyerekek születhessenek. Ez minden felelősségteljes éber tudatos ember számára fontos. 100% – ban felelősek vagyunk minden történésért, szeretnünk, tisztelnünk kel magunkat a határainkat, a természettörvényeket. Az Aranykort is építeni tudó utódok kell, hogy most már születhessenek. Ám, ez mindenki saját, elemi, LÉT érdeke, hogy mielőtt a szerelem és a szenvedély elvakítaná, már rendelkezzen a tudással és a valós felkészültséggel a párkapcsolathoz. (Mert,a szakítással, válással mindketten sérülnek, örök sebet, akár életeken átívelő karmát szerezhet az ember.) A párunkat, segítőnket, azért kaptuk, választottuk, hogy kitartsunk mellettük. Ehhez kell megtanulni egymással helyesen bánni, és aki most van, ki kell tartani mellette. – A hűség, tisztesség, becsület, erkölcsös, etikus, helyes együttműködés, az a szeretetteljes, békés, boldog élet alapja. Most, a tudatlan butaság, ostobaság uralkodik a világban, – a 20% antiszociális elnyomó által. A probléma, a helyzet értünk van, nekünk jelez, ezt el kell fogadni, ám, meg kell találni az okát, magunkban felismerni. Önismeret, önnevelés, önfejlesztés, önnemesítés kell, – a teljes gondolkodásmód megváltoztatása, a hibás már hasznavehetetlen beállítódások törlése kell és az új a 21. szd. méltó nemes cselekvés, amit a jó gondolatok, szívgondolatok sugallnak. Most, a probléma segít, a jó útra, célra találni a feladatot megoldani. Sajnos a Jó Ember is másol rosszat is. Na, ezért lehet úgy 80% ban jó az ember, de 20% ban rossz és, ha ez kerül a hatásba, irányításba jelentősen befolyásolja a világot, az egész Földet is, mert A Föld Élő. Öntisztuló. (Földrengések, katasztrófák, letűnt világok-kultúrák nyomai láthatóak ma is.) Már a 7. Átlátó, vagy „átlátszó” faj született a Földre, – írja Dr Hanish. „Minden A Nőkön Múlik!” „Jót gondolj, jót beszélj, jót tegyél!” Úgy legyen! Áldást!

Olvastad már?

 

Vélemény, hozzászólás?