ELEKTROMAGNETIZMUS

ELEKTROMAGNETIZMUS

,,A Magnetizmus székhelye a SZÍVBEN VAN, az Elektrizmusé a Lépben VAN.” ,,A testben minden az ő rendszerű menetét megtartja akkor az örökható Szubtancia a nemi mirigyekből kibocsátja az ő fluidumát kamrától-kamráig; átalakít – megújít mindent, SŐT az egyes sejteket is az ő hatóerőjével. Az étherizálódott csíramirigynedvek végső és legmagasabb átváltozási fokán keletkeznek azokból a magnetizmus és elekrizmus, vagyis a delej és villám. Ezen étherizálódott csíra – (nemi) mirigynedvek által teremti az ember magának az ő ATMOSZFÉRÁJÁT, melyben ő légzik és melyben az ő egyéni életét éli. Ha néki aztán megvan ez a védő bástyája, akkor idegen atmoszféra emanációit (kisugárzás) nem engedi magához, nem légzi be idegen ideák, nézetek, vélemények szuggessziók tarka-barka zűrzavaros vegyülékét, melyek mindenféle bajok okai azáltal, hogy ellenőrizetlen agyvibrációkat okoznak és meggátolják a saját – önálló gondolkodást. Itt is láthatjuk tehát a NEMI ÉLET tisztaságának – szentségességének a fontosságát.” Ezen TUDÁS birtokában fellélegezhetünk. Tudatára jutunk, hogy tehetünk MAGUNKÉRT, utódainkért, MAGVUNKÉRT. Amikor eljutunk a HELYES LÉGZÉS TELJES LÉGZÉS oktatásához az iskolákban, hamarabb elérhetjük a TÉRIDŐ SZABAD VÁNDORAKÉNT vidámságban, ÖRÖMBEN való ÉLETET. Csak szorgos, ÉBER, TUDATOS gyakorlás KELL! ,,Ha valamelyes rendetlenség fellép, kerűljük az étkezést 1 – 2 napon át.” Nékünk az EGÉSZSÉG nem életcél hanem veleszületett jog. Ha e jogot elvesztettük, akkor mindent el kell követnünk annak visszaszerzésére Egyébként boldogok nem lehetünk. Az EGÉSZSÉG nem valami vívmány, hanem magától értetődő  szükséglet. Sokszor nem is annyira tudatlanságból ered az EGÉSZSÉG elvesztése, mint inkább hanyagságból.” ,,EGÉSZSÉG. Ezt az alap gondolatot kell MAGUNKBAN Táplálnunk: én egészséget akarok, EGÉSZSÉGES VAGYOK. Amíg betegségi ideákkal foglalkozunk, addig nem lehetünk egészségesek. Az EGÉSZSÉG nem kívülről jön, az egy belső állapot, mely akkor LESZ meg nékünk, ha mi magunkban az ŐSALAPGONDOLATOT ELISMERJÜK.” NÉKÜNK minden módon igyekeznünk KELL megismerni a mi ÖN-ÉN-ÜNKET. A HELYES gondolkodást. A HELYES, húsmentes táplálkozást. A testbe bekerülő idegen anyagok pedig eltávolítandók időnként. ,, … a tényt, miszerint a nikotin a legnagyobb kárt a NEMI Mirigyek szekrécióképzésében okoz, versengve ebben az alkohollal, mely mirigyek szekrécióitól úgyszólván minden – de minden függ, ami az EGÉSZSÉGET, életkedvet, tetterőt illeti.” Az idézetek a MAZDA’ZNAN ÖNGYÓGYMÓD c. Könyvéből vannak. Elhagyott rossz szokásainknak, helyes diétánknak HÁLA bekukkanthatunk a HARMÓNIA VILÁGÁBA IS. RÁ TALÁLHATUNK A MI ALAP HANGUNKRA és a magánhangzókat kiénekelve a hanglétrán fölfelé haladva, ,,Á, E, É, I, Ü, U, Ö, O.” a hangunkkal is kifejezhetjük magunkat. ,,Nekünk éreznünk KELL a hang rezgéseit – a fejtől egészen a lábújjak hegyéig. Ezáltal eljutunk a TERMÉSZET – VAGY HARMÓNIA TÖRVÉNYEK megértésére. Nekünk eredményünk LESZ az ÉLETBEN és tovább előrejutunk. A sóhajtó LÉGZÉS egy változatot hoz a mi légzésünkben és az ilyen változásra nekünk szükségünk van.” A mély kilévzésekkel, pl. a tüdővel is szabadon tisztulhatunk akár a böjtökkel. Az ÚJJÁSZÜLETÉSTAN hasznos tájékoztató ehhez. A RITMIKUS LÉGZŐ gyakorlatokkal lehet az alvó agysejteket is ébreszteni, ami számunkra létkérdés, hogy magunkat az EGÉSZSÉG és a FEJLŐDÉS útján tartsuk. VIDÁMSÁG A SZÍVBEN ÉS A LELKEDBEN A NAPSÜTÉS VIRULJON!  BOLDOG ÚJJÁSZÜLETÉST AZ ÖRÖK ÉLETRE. BOLDOG FELTÁMADÁST AZ ÉBREDŐKNEK!

Kép forrása: Pixabay

Olvastad már?

  • JÚNIUS HAVI TANÁCSOKJÚNIUS HAVI TANÁCSOK NYÁRELŐHÍVÓ, CSÚCS ÉS FORDULÓPONT. JÚNIUS, a nyári napforduló hónapja, és a nyár […]
  • MárciusMárcius A március a viharok hónapja, melyek az éthervilágot az elemek pangásaitól megszabadítják […]
  • NŐI CSODÁKNŐI CSODÁK NŐI CSODÁK SOK SZERETETTEL MEGÁLDALAK! KÍVÁNOM LEGYÉL BOLDOG! BOLDOG KOZMIKUS ÉBREDÉST! […]
  • A HELYES TESTHASZNÁLATHOZA HELYES TESTHASZNÁLATHOZ Itt van néhány FONTOS ok, amiért segíthet magának, aki felhasználja az ITT ismertetett […]

 

Vélemény, hozzászólás?