Energiák egyesülése – November 11.

Energiák egyesülése – November 11.

Mihály Arkangyal Celia Fenn-en keresztül: Szent Unió – Az egyensúly visszatér a Szent Férfiúi Fényesség földelése után

Szeretett fény családunk,

Ez az utolsó hónap ebben a viharos időben, amikor a világító fény hullámai mosnak át a Ti szeretett Föld bolygótok felett, és beépítik a kristályhálót az új Föld szent geometriai struktúrájába. Ez a Nagy Öröm pillanata, amikor a Fény új frekvenciái újra kapcsolódnak hozzátok az Isteni Erő ősi fénykódjaival vagy Teremtő Intelligenciájával. A legizgalmasabb aspektusa ennek számunkra, az Angyali Fény birodalmában, hogy megtörtént az Isteni Szent Férfiú földelése már az új frekvencián. Ezt az isteni szent férfiúi földelést aktiválták, és lehetővé tették az Istennő szép és szerető energiái, amint azok kifejeződtek az Új Föld frekvenciáján az ötödik dimenzióban. A Fénykódok ezen hullámai, amelyek 8/8/8-nál augusztusban indultak, a tetőpontjukat a Szent Unió, illetve a Szent Házasság pillanatában érik el november 11-én, vagy 11/11/8-nál. Ebben az időben a Szent Férfiúi és Istennői frekvenciák új fényességükben lépnek egyensúlyra a Szent Unióban és kifejezik a Szent Isteni Erőt a magasabb dimenziós energiákban.

Amit ez jelent, szeretteim, az, hogy az energiaáramlás, ami káoszt teremtett a Földön, egy sokkal kiegyensúlyozottabb formába kerül, mind magatokban, mind a fénytestetekben, és a bolygó testén belül is. Ez ad okot arra, hogy egy sokkal kiegyensúlyozottabb energia megteremtse az Új Földet, ahol egyensúly, harmónia, és könyörületes szeretet van. A régi harmadik dimenziós energiák uralma és ellenőrzése egyre inkább nem talál helyet az Új Földön, így ezek a régi energiaformák szétesnek.

Harmadik dimenziós Földtől az ötödik dimenziós Földig – Mi a különbség?

Szeretteim, sokan kérdeztek minket, hogyan tudjátok meg, hogy hol találjátok magatokat ebben az energiaáramlásban, és honnan tudhatjátok, hogy az ötödik dimenzióban vagytok?

A harmadik dimenzióban egy dualista világban éltél, és ez a dualizmus volt az alapja a hatalmi struktúrák és egyenlőtlenségek létrehozásához használt ellenőrzésnek. Például, a férfi és a női dualitásában, az egyensúlytalanságnak és az ellenőrzésnek hosszú története van.

Először is, volt a matriarchális társadalom, ahol a nőit tekintették erőteljesnek, és a nők tartották a kezükben a társadalmi struktúrákat és a hatalmat. Ezt váltották fel a patriarchális struktúrák, ahol a férfiúi vált uralkodóvá, és átvette a társadalom irányítását. Mindkét esetben hiányzott az egyensúly, és az egyik dominált a másik felett.

Ezen formák egyike sem volt kiegyensúlyozott, és mint ilyen, nem tükrözi az Isteni Fény áramlását, és a Kozmikus Szívből jövő Fény Kódjait.

Az Új Földön, ezek az isteni erők, amiket férfiúinak és nőinek hívunk, abszolút egyensúlyban lesznek egy ötödik dimenziós társadalomban. Egyik sem fog uralkodni a másik felett, és a társadalmi struktúrák erejét nem fogják megtörni embercsoportok.

Az ötödik dimenzió az Egyetértés, a Harmónia, az Egység és az Egyensúly Struktúrája

Amint az ötödik dimenzió valóságára ébredtek, elkezditek érzékelni, hogy milyen mélyen eltért az egyensúlytól a társadalom, és mennyire kaotikus az érzés, ahogyan a régi elkezd szétesni, és ahogyan lassan tovább mozogsz az egyensúly felé.

Az első jele ennek a folyamatnak, amikor elkezded úgy érezni, hogy ez a világ megőrült, és küzdesz, hogy megtartsd a belső békédet. Szeretteink, ez azért van, mert a középpontod ki lett igazítva, és a valódi belső egyensúlyodba kerülsz, évek munkája után. Ami olyan igazinak tűnt odakint a világban, most úgy tűnik, nem több, mint egy kaotikus rendetlenség. És nehéz látni, hol van a te helyed ebben a káoszban és rendetlenségben.

Mégpedig azért, mert a Te helyed az Új Föld magasabb tudatosságában van, amely meg fog nyilvánulni. A munkád az, hogy megtartsd a belső békédet és tartsd fenn a magasabb frekvenciákat, így lehet, hogy Te leszel az egyik „megnyilvánulási pont” az Új Föld számára. Új ötletek és új tanítások fognak kikristályosodni és megnyilvánulni körülötted és áramlani rajtad keresztül, ha az ötödik dimenziós testedben és alakodban vagy.

Szóval a káoszt úgy kezeld, hogy emlékezz rá, hogy Te a Belső Béke sugárzója vagy jeladója vagy. Az, hogy milyen mértékben, az rajtad áll, ahogyan mindegyikőtök egy fénymunkás vagy fényharcos, aki azért jött a Földre, hogy részt vegyen ebben a folyamatban.

Az Isteni Férfiú Fényessége: Mit jelent ez a Föld Bolygó számára?

Ahogy a Szent Isteni Férfiúi Fényesség frekvenciái földelve vannak az Új Földön, számíthatsz arra, hogy egy nagyon új és másfajta férfi energia fog felemelkedni. Ezt fejezik ki azok a férfiak, akik igazodnak az ő Isteni Szent energiájukhoz, és akik úgy döntenek, hogy együttműködnek azokkal a nőkkel, akik az Istennői mivoltukat fejezik ki a Szent Unióban. De ez aspektusa lesz azoknak a nőknek is, akik a Férfiúit a belső szent uniójuk részeként igyekeznek kifejezni.

Az új férfi istenség egy energia, aminek alapja a fény áramlása és a szeretet megnyilvánulása. Ezt leginkább a „Madár Férfi” képviseli. Bennszülött kultúrákban a madár férfi a sámán alak, aki olyan volt, mint egy sas, akinek az volt a feladata, hogy közvetítse népének imádságait és vágyait az Isteni Szívhez. A keresztény hagyományban és teológiában a madár emberek az angyalok, akik a hírvivők és a közvetítők voltak az Istenség és az Emberiség között. Tehát egyértelmű, hogy amikor a madár törzsek visszatérnek az emberi tudatossághoz és a Szent Isteni Férfiúit még egyszer lehorgonyozzák a Földön, azután egy közvetlen híd vagy összeköttetés jön létre az emberiség és az Isteni Szív között. Azok, akik magukban hordozzák a Szent Isteni Férfiasságot, lesznek a hidak az emberi közösség és az Isteni Szív között. Ezek azok az emberek lesznek, akik törődnek a Közösségeikkel, és azok kultúrájával. Ők gondoskodnak a Földről, mert tudják, hogy milyen értékes, és mert bíznak a jövő generációkban.

Tisztelnek minden élőlényt, és tiszteletben tartják a kapcsolatok minden formáját szeretetben és fényben. Céljuk a Szeretet, a Támogatás, és Felelős Társadalmi és Közösségi tevékenységek. Tiszteletre méltóak, tisztességesek és igazak. Megtartják szavukat és erejük sugárzik az ő becsületüktől és tisztességüktől. Ragyognak a Szívükből és a Fény testükből, és megbecsültek azáltal, akik vagy amik a Közösségükben.

Az Egyensúlyi Folyamat fizikai tünetei: Mit érezhetsz

Szeretteim, nem tévedés, ez egy erős folyamat. A legutóbbi holdfogyatkozás a szeptemberi napéjegyenlőségkor segített abban, hogy ezeket az energiákat elhozzuk a Földre. És ahogyan az Ősi Isteni kódok hatalmas hulláma átjárt téged és a Kristály Rácsokat, fizikailag, mentálisan és érzelmileg is túlfeszítettnek érezhetted magad, majd nagyon fáradtan a végkimerülésig. A túlfeszítettség fázisa pedig telítve lehetett sok energiával és az ötletek és az új lehetőségek bőségével. Abban az esetben,
ahol sok új ötlet és lehetőség keletkezett, bizonytalan lehettél, hogy melyiket vedd elsőnek, vagy hogyan lehetne kezelni mindet.

Ezt a fázist követhette egy nagyon „lapos” időszak, amelyben elveszíthetted az érdeklődésedet, és csak pihenni akartál. Ez jó ötlet lett volna, mivel a szervezet hozzá kell, hogy szokjon a hatalmas energia- és fényáramláshoz, amivel az új Isteni Férfi Szent Energia áramlik.

Ahogy egyensúlyba kerülsz, könnyebbnek fogod találni, hogy megőrizd a Békét és Harmóniát, miközben még mindig képes vagy szenvedélyes lenni az életben. Mélyen fogod érezni az együttérzés
és a vágy keveredését, hogy dolgozz a Földdel, gyermekeid és a következő generációk kedvéért. Pozitívan és felemelően érezheted magad, amint a kéréseid és a vágyaid átkelnek a fény hídján az Isteni Szív felé!

Szent Házasság vagy Szent Unió és az Isteni Tudatos Kapcsolat Áldása

11/11/8-nál az új energiák egyensúlyba kerülnek a 11/11 Csillagkapunál vagy Bejáratnál. A 11/11 az erőteljes beavatás pillanata, amikor a gyémánt fény bejárat Ég és Föld között teljesen nyitva van,
a Föld fel tud emelkedni a magasabb frekvenciákra, hogy egyre inkább igazodjon az isteni szívhez. Mindenki közületek is összehangolhatja az Isteni Szent Szívét az Isteni Szívvel a Kozmoszban.

Ebben az évben, 11/11-nél megtapasztalhatjátok a Szent Unió Kozmikus Áldását, mind galaktikus és mind személyes szinten. Galaktikus szinten a bolygó összehangolódik az Isteni Szív két ősi erejével, amit úgy hívtok, hogy Isteni Férfiasság és Nőiesség. Ennek célja, hogy a Földet az ötödik dimenziós egységtudatba vonzza.

A személyes szinten azt is lehetővé teszi, hogy mindnyájan hozzáférhessetek belső erejéhez, a teljességhez, és a közösségi érzéshez. A szívetek megnyílik mindkét isteni forrásenergia áramlásának irányába. És, a kapcsolataitokban megtaláljátok az erőt és az egyensúlyt, amit az Isteni Tudatos Kapcsolatokban kerestek. Ezek a kapcsolatok képezik az alapját a Szent Uniónak és az Isteni Szent Szeretet kifejeződései. Ez az Isteni Szív egy nagy áldása, és többet is mondunk ebben a témában a következő hónapokban.

Sok örömet és szeretetet kívánunk, mint a 11/11 Szent Uniója meghívottjának!

Mihály Arkangyal

“Archangel Michael: Sacred Union ~ The Balance Returns after the Grounding of
the Sacred Masculine Luminosity.” Channeled by Celia Fenn. October 14, 2015. At http://starchildglobal.com/channels-and-articles/

Olvastad már?

Vélemény, hozzászólás?