A LEGTÖKÉLETESEBB GYÓGYSZER: A NŐ

A LEGTÖKÉLETESEBB GYÓGYSZER: A NŐ


A vidámság az öröm, ami az első, s ez az amiből a népünk példát mutathat más népeknek. Ezért is fontos A NŐ léte a Földön! Minden megnyilvánulása sokoldalú életelixír, sőt, kicsiny porcikája érintése, simogatása is hatásos leginkább férjére, gyermekére a nőnek, anyának, feleségnek. Természetesen a szép egészséges nő éppen úgy, mint, aki magát hétköznapi nőnek érzi, – netán kevésbé előnyös adottságokkal, hiszen a nő energetikailag, mint energia mező is létező kiárasztó a polaritása: – negatív, ami lényének varázsát, ható erejét nem gátolja, sőt, kiegészítve a férfit még hatékonyabb. Ez lehet meglepő kijelentés, mégis. ….- igaz ez a szeretetteljes, igazi nőre. A kedvesség, mosoly, életöröm, optimista gondolatok, mind segítik őt. Dr. Hanish több könyvében is említi ezt a Férfi Nő viszonylatában való kiegészítést, kiegyenlítődést, ami a gyógyításnál, panopraktika, masszázs, kopogtatás alkalmazásakor ajánlott is, – az ellenkező nemű gyógyítóként. A tapasztalat azt mutatja, hogy a nő, ha valamit, valakit szeret, akkor szeretet rezgésével, szívterével közvetlenül áthatja. Ettől kezdve az áthatott tárgy, víz, (vizet tartalmazó anyag, lény, stb.) vagy az étel maga, az hordozza az ő tulajdonságait, többé-kevésbé, s a jó hatásait ható erőként. A Mester ajánlja is, hogy: „Lehetőleg: fiatal, egészséges személy készítse az ételt.” (Az életkorban előre haladottabb, de testi épségét, életerejét, fogantató képességét jól fenntartó nő, – mivel a havi tisztuláskor a teste mindig regenerálódik, újjászületik, emiatt fiatalságának értékeit nem veszti el. Sőt az Anyát és a Lányát egymás mellé állítva, életkorban, vitalitásban, életerőben nem lehet megkülönböztetni.) Bármilyen kicsiny, vagy nagy a nő által kiáradó kisugárzás, ez a hatás működik, – és mégis a nő nagy hatással tud lenni környezetére, férjére, gyermekére, családjára, és tágabb környezetére is. Képes békét teremteni, vagy háborúságot. (Ez spontán is megtörténik és tudatosan is, akár jók, akár rosszak a Nő szándékai, érzelmi, értelmi állapotai, – a hatása kiárad.) Együttérzése, szavai, kezének érintése, simogatása, gondoskodása, bíztató szavai, éneklése, mind-mind feszültség oldó, gyógyító hatású. Ezért fontos a Nő tudatossága. Különösen így van ez az ellenkező neműre, – a férfire. A nő szavai, éles, vagy szelíd, – minden szava, nézése, felemelő, vagy porba sújtó is lehet. A férfi tudat alatt is kap tőle hideget, meleget, attól függően, hogy a Nő érzelmi kisugárzása milyen épp. A nőnek a szívével kell gondolkodnia és az szerint cselekednie. Férfiak, koronás fők emelkedtek, vagy keveredtek harcokba, esetleg buktak el a nők hatására, szavára, – nyelvük éles fegyverével történelmet is formáltak.
A Természetes gyógyerők finom energiák Földi lényeinek, kisugárzóinak a színe java,: A nő, mert a szívterének szeretet kisugárzása, különösen értékes és hasznos a Föld minden élő lénye számára. Mert, az ő általuk gerjesztett pozitív szívtér kisugárzás, energia tér, főleg áldott állapotukban, – és még a szülés után bő 3 évig is, mindenkire gyógyítólag hatnak.
A nők szerepe az életben, családban, a világban a mindenkori kihívásokra is szeretetalapon reagálni és a béketeremtés, vagyis a nőiség, női minőség az ő helyén való megélése. Az anyaméhtől a sírig kötődünk másokhoz, ez jelenünkben is így van és kihat az életünkben zajló emberi kapcsolatainkra, a női szívtér szeretet kisugárzása által jelen és jövő teremtően. Vidámság a szívben, és szeretet kiárasztás! Erre minden Nő, – F.Q., képes.
A nő által érintett víz, átveszi az Ő rezgését az étel, a leves és az egyebek is, főleg a víztartalom miatt. Lehetséges, hogy vannak akik nem hiszik ezeket el, lehet mások lekicsinylik, elenyészőnek tartják ezen hatásokat, de mindenki fejledettségi fokának, szellemi lámpásának fénykörében látható dolgokat, érzékelhet csak tudatosan. Ám tudat alatt akkor is felvesszük ezeket, – egymás rezgéseit és kölcsönhatásban is maradunk.
Egy véletlen megtapasztalásnak is köszönhetően sikerült megtapasztalni, hogy amikor egy nő testének öblítő vizébe léptem fájós lábammal és valami vásznat néhány taposó lábmozdulattal nyomogattam, öblítettem érezhetően selymes, lágy, (polarizált) volt a víz. Az egész egy két percnél nem tartott tovább, és amikor kiléptem a vízből, meglepődve tapasztaltam, hogy elmúlt a lábfájásom, sőt, kellemes, jóleső melegség járja át az előző percekben még sajgó lábamat. Gondolkodni kezdtem pontosan mire is volt a víz előzőleg használva, eközben a kezemet is belemerítettem és a víz kellemes, lágy tapintás érzetű volt. Ekkor jöttem rá, hogy egy nő használta előzőleg azt a vizet. A test közeliségben az aurája, energiatere, kisugárzása megváltoztatta a víz szerkezetét.
„MINDEN A NŐKÖN MÚLIK! Az egyik nemnek az elektromagnetikus rezgései kiegészítésül szolgálnak a másik rezgései számára. Ezért szükségük van egymásra, s egymásra is vannak utalva és a természeti törvények elleni durva vétek a nemeknek egymástól való akár álszemérem miatti kötelező elválasztása. A rezgések törvénye, (Minden fény, rezgés és minden élet megtestesült fény, vagy megtestesült rezgés. A mozgás, a rezgés, maga az élet! A fényből jöttünk és fény vagyunk!) – ennek ismerete, létkérdés a fennmaradásunk, fejlődésünk érdekében. A Tudás bizonyossága mellett alaposan tájékozódjanak a nők tevékenységeik ok-okozati kihatásairól, összefüggéseiről. Tanulják meg a Nők, a NŐISÉG alap lényegiségét a Magas Női Minőséget (F.Q.) és a Magasabb Rendű Értelem és Intelligencia tekintetéből is. Gyakorolják is a NŐK az „Ép testben ép lélek!” elérésének feladatait. A Szent Lélek, az Isten Szellem vezesse a nőket ebben. Így legyen! Áldás! Áldás! Áldást!

Olvastad már?

  • A NŐ FELELŐSSÉGEA NŐ FELELŐSSÉGE Részlet, Dr Hanish írásaiból: „Ha mi az élettörvények tekintetében tisztába jövünk, […]
  • JÁR A BABA JÁRJÁR A BABA JÁR Valóban minden nőnek, aki ép, egészséges, - jár a baba, és utódot szülhet, ha ő magát a […]
  • A MINDEN ! SZENT KORONA KIRÁLYSÁGÁBANA MINDEN ! SZENT KORONA KIRÁLYSÁGÁBAN „MINDEN A NŐKÖN MÚLIK!”  MINDEN férfinek minden NŐT tisztelnie kell, s benne, mint […]
  • HÖLGYEIM, ÖNKÉPZÉS!HÖLGYEIM, ÖNKÉPZÉS! A tömeges JÓ gondolatokkal, főleg a NŐKÉVEL, AMI a TEREMTŐI ERŐIK miatt jelentős, már […]

 

Vélemény, hozzászólás?