Az út

Nékünk újjá kell születnünk, ha mi el akarjuk érni az örökéletet, vagyis nékünk a testünket mindjobban át kell szellemítenünk, hogy ezáltal megtanulja az étheranyagokat mindinkább a test föl- és kiépítésére felhasználni és azután a durvább földi anyagokat kiküszöbölni.

Minden átalakulás eme irányban egy résznyi újjászületést jelent, ami részben öntudatlanul megy végbe bennünk, mihelyt étheranyagok kiterjedt mértékben termelődnek és felhasználódnak bennünk. Az embernek feladata pedig az, hogy az újjászületést tudatosan végbevigye. Hasonlóképpen, mint a lótuszvirág mocsárból és iszapból sugárzó szépséggel felemelkedik, éppúgy kell nékünk a mi testünket finomítanunk mindenféle eszközökkel, melyek csak elérhetők, nékünk nem szabad a mocsárban bennragadnunk vagy éppenséggel abban elmerülnünk.

Tudatunk fokozata emelkedik a tudatos légzés és tudatos táplálkozás által. E két eszköz által jut az újjászületés folyamatba, mely tehát a testre vonatkozik és nem a szellemre. A szellem tökéletes és amilyen tökéletes mi már szellemben vagyunk, oly tökéletesnek kell lennünk testben. Minél inkább tökéletesül a test, annál nagyobb erőket fejt ki a szellem. Ami újjá lesz teremtve, az egyedül a test, mely az egész életen át át kell legyen alakítva, újjászületve és lehet is, ha csak mi azt akarjuk és az ahhoz szükséges lépéseket megtesszük. Mihelyt szellemi megállás vagy visszaesés áll be, akkor az önálló teremtői gondolkodás megszűnik, elkezdődik az öregedés, a testies többé nem újul meg és ez azt bizonyítja, hogy a testi újjászületési folyamat hasonlóan szünetel. Nekünk tehát az önálló gondolkodást ismét el kell sajátítanunk, miként azzal a gyermek rendelkezik mindaddig, amíg nem lesz elnyomva.

Mihelyt nékünk meg lett az önálló gondolkodás, meg kell jönnie a fenntartó gondolkodásnak. Evégett nékünk a mi gondolkodásunkat egy magasabb szellemi célra kell összpontosítanunk. Minden lénynek van egy ideálja, egy magas célja az ő szeme előtt s a szívében és ennek tudatában is lesz az újjászületés előhaladásával. Akkor minden egyes ember felismeri azt, hogy ő egy individuális feladattal van ellátva itt a földön, amit csak ő tud teljesíteni és senki más. Akkor azután utat tör magának a fenntartó gondolkodás, mely mindenkit az ő individuális állásában és feladatában jogosultnak elismer, úgyhogy az ember többé nem képes gondolni a konkurencia, az utánzás és a kitúrás gondolatait.

A konkuráló szellem csak ott hatalmasodik el, ahol tisztulatlan gondolkodás uralkodik, mivel a testies még nincs alrendelve a szellem vezetésének. Utánozva csak az lehet, ami már a mi legbensőbb lényünkből annak a környezetébe jutott, ami már ki lett nyilatkoztatva, ami tehát már nemcsak egyedül miránk tartozik. Amit mi magunkban birtokolunk és ami mindig az elrejtettben marad, a mi Individualitásunk, vagyis az Isteni bennünk, az nem utánozható és konkurálható, mert az csak egyszer van jelen és egyetlen az ő minőségében.

Az önálló és fenntartó gondolkodás mellett fel kell lépnie a felépítő gondolatnak, hogy ezáltal mi megtanuljuk mindazt, ami a mi környezetünkben található, arra felhasználni, hogy a bennünk létezőket kifejlésre juttassuk. A környezet nékünk mindent felkínál, ami csak valamiképpen szükséges éspedig idő és tér szempontjából korlátlanul és anélkül, hogy bárki ennél ki volna rekesztve vagy befolyásolva lenne. Evégett nékünk arra az útra kell térnünk, mely minket kapcsolatba hoz a bennünk lévő örök erőkkel, melyeket a tökéletesség terve szerint kell alkalmazni.

Evégett a mi önismeretünk Minden-Ismeretté kell kibővüljön. Akkor minden szegénységtől való félelem elmúlik és a szegénység maga is, minden betegségtől való rettegés és a betegség maga is. Az embereknek fel kell hagyniok azzal, hogy a szegénységtől való rettegés végett szociálpolitikát és a betegségtől való irtózat miatt jóléti intézménykedést folytassanak, mert az annyit jelent, mint a szegénységet és betegséget becézni. Ehelyett az önismeretet és a minden-ismeretet kell elősegíteni.

Aki eljutott az ő isteni lényének a megismerésére, az az ő képességeit belülről kibővíti, az ő lényének szabadságot teremt és az Isten országát s annak tulajdonait iparkodik elérni. Ezáltal minden egyéb önként az ölébe hull. Ha azonban mi magunkat elhatároljuk a külső birtoklás után való törekvés által, úgy csupán többé-kevésbé kis részecskéknek jutunk a birtokába, miközben az egésznek az áldását elmulasztjuk. Mihelyt azonban az ember a fejlődés útjára tér, felismeri a fejlődés lényegét, mely fejlődés magában egységes és csak mindig az akkori időben megválasztott vonal által különböztethető meg. Végül az ember tudatában lesz az összes fejlődések párhuzamosan haladó vagy rokoni vonalainak.

Az nem lényeges, hogy én az én újan felmerülő képességemet hatékonnyá teszem-e, egy még soha nem látott burgonyatermés elérésére, avagy virágfajták, gyümölcs- és zöldségfélék vagy mindenféle állatok nemesítésére, mely még sose volt azelőtt. Az eredmény meg lesz nékem, hacsak én megmaradok a természettörvények útján és nem az önzés tévútjain botorkálok. Nékem fel kell ismernem azt, hogy mit akar a természet és hogy ez miként működi, itt a hiányzókat ki kell egészítenem, ott a feleslegeset elvennem. Ugyanaz a törvény érvényes az én természetemre, az emberi természetre, melynek termékenysége korlátozva van, ha ott valami hiányzik, vagy ott valamiből túl sok van.

Ezen felismeréshez az utat az Újjászületéstan mutatja. Eredményt azonban csak az várhat, aki e tannak egészen odaadja magát, aki nyílt és becsületes önmagával szemben és előítélettől mentes. Aki előítéletekkel telten egy gyönge és céltalan kísérletet tesz ezzel vagy azzal a mellékes dologgal, annak nem szabad csodálkoznia, ha nem lesz eredménye. E tannak való odaadás pedig nem egyebet jelent, mint azt, hogy a tant a mindennapi életben tettekkel éljük. Akkor a tan naponta és óránként bőséges mértékben azt nyújtja, amit ő ígér és igaznak bizonyítja be magát.

Ma már többi nincs nékünk szolgálatunkra a theoretikus iskolabölcsesség és az amolyan „világnézet”, miután mi már beláttuk, hogy minket csak az olyan gondolkodásmód nyugtat meg, amellyel mi a mindennapi életben hasznot juttathatunk magunknak, úgyhogy mi saját magunk előtt igazul állunk és éppúgy a mi környezetünkkel szemben. Mi megtudtuk azt, hogy fonák fogalmak és nyakatekert nézetek, akár a világtól, akár a világ felett valók azok, nékünk szellemi önállótlanságot juttattak, amiből testi egyoldalúságok, gyöngeségek és zavarok fejlődtek, melyek nékünk nemcsak az életkedvünket veszik el, hanem bennünket az élet felett való kétségbeesésbe ejtenek.

Ezért az első mérföldkő a mi utunkon a tökéletességre a testi egészség, úgyhogy mi az összes rendelkezésünkre álló erőkkel a mi feladatunkat a jelenben teljesíteni tudjuk, amihez a test növekvő tisztasága és a gondolat világosultsága szükséges. A helyes testápolás, testünknek tisztogatása és tisztán tartása által tehát nékünk magától értetődő dolog ugyan, azonban mihelyt mi az újjászületés útjára tértünk, az nékünk nem egy öncélunk, amellyel mi a mi időnket elfecséreljük. Minden testápolásnak a tisztaság az alapfeltétele, azonban nemcsak a külső, a durva tisztaság, hanem mindenekelőtt a belső is, gondolatban, szóban és tettben.

Az Újjászületéstan egy lényeges része az egész Tan-Rendszernek, mely tanrendszer egész emberrel foglalkozik, így egész különösképpen magában foglalja a Légzés-, Táplálkozás-, Hang- és Gondolkodástant. A Légzés- és Táplálkozástannal az embernek lehetőleg már az Újjászületéstan tanulmányozása előtt meg kellene ismerkednie, hogy ezáltal már előzetesen is ama téves eszme elhulljon, miszerint az Újjászületéstan kíváncsiskodók vagy kéjenc semmittevők számára volna írva.

Aki még nem tudatosan légzik és magát helytelenül s tisztátlanul táplálja, úgyhogy az ő gondolkodásmenetét még nem tudja ellenőrizni, az nyerhet az Újjászületéstan követése által bizonyos átmeneti eredményeket, azonban a tökéletesség fokát mégsem tudja elérni, ami azt megköveteli, hogy az ember magát átalakítsa, miközben ő teljesen és egészen új életet él, mely élet a múlttal szakított és a jövővel csak annyiban foglalkozik, amennyiben a jelenben örömmel élve ezt az életet és hasznos testi s szellemi munkával betöltve azt, így nékünk önként egy jobb jövőt készít elő. Akkor mi a jelenben boldog életet élünk, ami végett mi e földre jöttünk, hagyjuk a múltat, hogy az múlt legyen és nem vesztődünk el a jövő álmaiban.

Ha minden egyén önmagában az ő részével ama célra törekszik, hogy egy újjászületett testet nyerjen, akkor végül mindnyájan ugyanazon cél irányában működnek, hogy az egész emberiség egy magasabb fokra emelkedjék és a nyilvános intézmények a községben, a népben és az államban önként mindinkább és mind céltudatosabban nemcsak az egyesek emelkedését, hanem az egész emberiség emelését is szolgálják.

Mivel az Újjászületéstan a test javítását és nemesítését célozza, magától értetődik, hogy az ő alaptételeinek és útmutatásainak a követése által a testből mindaz kiirtható, ami beteges. Mégis a betegségek gyógyítása és ahhoz szükséges rendelkezések nem tartoznak e mű keretébe, mely mű egyszerűen az átlag-embert fel akarja világosítani afelől, hogy ő miképpen tudja magát megjavítani és megnemesíteni.

Kiváltképpen e mű nem foglalkozik ragadós-fertőző betegségek ellen való utasításokkal, mint pld. a szifilisz és más nemi betegségek, mivel mindezek úgysem jutnak egy tudatosan légző, tisztán táplálkozó és önmagán uralkodó embernek a birodalmába. A nemi betegségek félelmetes terjedése hamis theoriáknak és helytelen törvényeknek a következménye, melyeknél nemcsak hogy megtűrik a nemi tobzódásokat, hanem még jónak is tartják azt és szükségesnek nyilvánítják, mert különben szerintük hátrányok következnének abból. Szifilisz ellen egyáltalán nincs orvosság. Mert ha létezne csak egy is, akkor már e betegségszörny a legkisebb mértékre korlátozódott volna mindama tudományos erőfeszítés által, miket már eddig megtettek.

Mindenkire nézve magától értetődő, aki a Légzéstant és a Táplálkozástant követi, hogy ő magát egészségessé kell tegye és egészségben kell tartsa. Mert ha a mi test-szervezetünk csak egy részében is megbetegszik, tehát nem egészen helyesen működik, akkor az agy megfelelő része kihagy. Akkor az ember egyoldalúan és fonákul gondolkodik, ennek megfelelően ténykedik és a betegség állapotát növeli. Akkor aztán mi mindinkább elveszítjük az önellenőrzésünket és veszély leszünk önmagunknak s embertársainknak, míg végül a benső tartás és benső vezetés hiányában szétzúzódunk, mint egy vezető nélküli teherkocsi. Már ennek vagy annak a testrésznek az elcsuszamlásai korlátozzák a megfelelő agycsoportokat az ő működésükben, úgyhogy végül az elmozdult testrészek maguk is el lesznek hanyagolva. Tehát az elcsuszamlásokat nem szabad megtűrni.

A mi testünk a bennünk lévő teremtő-erőknek a kifejezése. Ha ezen erőknek a forrása kimerül, akkor először testünk leggyengébb része szenved és végül megbetegszik. Az orvos ugyan egy megbetegedett testrészt tud egy ideig serkenteni, sőt elérhet egy látszólagos gyógyulást is. Azonban a betegség egy másik helyen és más módon ismét fellép, ha nem sikerül a test benső gyógyforrásait vagy miként a régi Írások mondják, az „élő vizek folyamait” folyásra bírni. Amíg testünk a szaporodási mirigyekben elegendő életnedveket termel, addig a betegség nem tud gyökeret verni, hanem nékünk megmarad az egészségünk és ifjúságunk.