KRISZTUS – ÜNNEP II. rész

Ez az elismerés azonban nem elegendő, hanem mindenkinek, aki a rendetlenséget fölismerte- belátta, attól el kell különítse magát, el kell foglalja az ő saját álláspontját: miként Szent Ainyahita mondá már kilencezer ével ezelőtt: „Egyedül állni és saját dolgával törődni.” Hogy azonban ehhez meg legyen az erő és a bátorság, nekem ezért újjászületettnek kell lennem. Erre kel minékünk mindenkor ismét figyelmeztetve lennünk, de egész különösképpen Karácsony idején, mely az Örökkévalóság óta az Újjászületésnek a természetes ideje és az is marad mindörökre. Mindennek megvan a maga ideje és az ő évszaka és, ami az évszakkal összhangban van, annak biztosítva van az ő virulása.

Ezért a mi Őselődeink többször összegyülekeztek különböző évszakok alkalmával, s az ilyen összejövetelt: Gahanbár névvel jelölték. Ők tartottak egyet nyáron kettőt kora tavasszal, kettőt ősszel, s a legnagyobbat – legfőbbet Karácsonykor egészben véve évenként hatot. Ez a hat nagy és fő összejövetel megfelelt a hat teremtési szakasznak – fejezetnek s ennek megfelelően tárgyaltak ők oly témákat melyek a mindenkori Természetfolyamatokkal egybevágtak-összeillettek. Ilyen módon ők megismerkedtek a természeti törvényekkel és azoknak a kihatásaival s kibővítették az ő ismereteiket-tudásukat Gahanbár-ról, Gahanbárra nemcsak általánosságban a teremtés és a fejlődés tekintetében, hanem az emberi lényt illetően is és e képpen felismerték – megtanulták az újjászületés törvényeit és azokat használatba vették. Ezért gyarapodást – virulást értek el eredményesek valának az összes vállalkozásaikban s hirdették – terjesztették a szabadság üzenetét – hírvitelét.