Fesztelenség

Ha megfigyeljük, úgy találjuk, hogy minden három és fél órában a test a legjobb akarat és a legnagyobb gondosság dacára is feszültségbe jut. Ezért elengedhetetlenül szükséges az, hogy minden három órában fesztelenítő gyakorlatokat végezzünk, legalább 2-3 percen át. Tehát mindezúttal figyelünk arra, vajon fesztelenek-e az arcizmok, a nyak, az áll, a karok, ujjak és a lábak? Fesztelen-e az ülésem, avagy pedig a test egész súlyával odanehezedek? Sőt talán az a sok idea, nézet, vélemény mind feszítik, terhelik az agyamat az össze-vissza kuszáltságukkal? Tehát folyton és minduntalan fesztelenítenünk kell magunkat, mert már csupán ezáltal is a testi gyöngeségek és bajok 50%-a elesik tőlünk. Ha jól fesztelenítjük magunkat, akkor jelentősebben erőteljesnek és frissebbnek érezzük magunkat, tisztultabb, világosultabb a gondolkozásunk. Pedig éppen ez a legfontosabb dolog, mert ezáltal jutunk tudatára mindennek, vagyis a tiszta, világos gondolkodás által. Ha mi tudatában vagyunk a fesztelenségnek, akkor rendeződik a természetünk és nekünk segítségünkre jön: a mi saját emberi természetünkben rejlő Intelligenciák az ő hivatalukat eképpen felveszik és ellátják. A fesztelenítés elkezdődik az arc- és állizmok ellazításával, majd folytatódik a nyak, mell, altest, felső és alsó végtagok elernyesztésével, melyet az akarat visz végbe a gondolat vezetésével a legkönnyebben úgy, hogy alaposan kilégzünk. A fesztelenségnek olyannak kell lennie, hogy pl. ha a karokat lecsüngetjük, azok a válltól lefelé úgy függjenek, mintha egy dróton idegen test módjára oda volnának kötve; ez pedig akkor sikerül, ha az érzést a tagokból – a testből teljesen a tobozmirigybe vissza tudjuk vonni. Mint mindent, ezt is gyakorlással érjük el. Éppúgy, ha pl. ülünk és pedig fesztelenül, akkor mi nem érezzük a test súlyát, nem bírunk tudomással a test nehézségéről, nem hagyjuk a húsunkat, izomzatunkat a székre ráhullani, hanem a két bokánkon balanszírozunk, egyensúlyművészkedünk, mely bokák szintén teljes tudomással rendelkeznek a fesztelenség felől. Így már egy pehelytollnak a könnyűségét érezzük magunkban úgy, hogy bármely pillanatban a legnagyobb könnyűséggel a magasba tudunk ugrani. Ebben a szabad, fesztelen ülésben végezzük mi a gyakorlatainkat, forgásainkat. Mindeme forgások nagy jelentőségűek, mert azáltal az altestizmok megacélozódnak és mégis simák, hajlékonyak maradnak. Ezt nem értik, nem tudják, nem is sejtik legtöbben a mai sportolók, tornászok közül. Csakis az ilyen gyakorlatozások képesek egyedül az elcsúszott szerveket az ő rendes helyükre visszahelyezni, és még az emésztőszervek is idővel rendbejönnek. Az altest frottírozása, manipulálása jó, de csak pillanatnyilag hat, mint minden masszírozás. Ezen frottírozás, simogatás, húzás, nyomás stb. után jobban érezzük ugyan magunkat, mivel az idegek fel lettek azáltal mintegy korbácsolva, izgatva; azonban ez csak rövid ideig – átmenetileg hat. Nekünk azonban kifejlés, fejlődés szükséges, mely állandó, maradandó és amelynél a test – Intelligencia saját magára figyel és gondol. Teljes fesztelenség elérése végett néha forró ülőfürdőket kell vennünk (nemihólyagbetegeknek nem való!), máskor, és ez jobb, minden reggel és este forró borogatásokat kell végeznünk egy-két percen át a nemi szervek táján. Nagyban segítenek sokszor az épületes szórakozások, játékok, színházak, mozik stb. De mindenkor és állandóan elengedhetetlen járulék a felegyenesedett testtartás (nem mereven) és a lazán kidüllesztett mellkas öntudatossága.

Ha mindezek dacára sem vagyunk képesek a fesztelenséget elérni, akkor ez azt jelenti, miszerint 1. a vérkeringés nem tökéletes, 2. az idegrendszer szenved és 3. a mirigyrendszer nem vibrál.

Ekkor aztán nékünk alaposan hozzá kell látnunk a további kezeléshez. Minden 6 órában laza öklökkel az egész testet lekopogtatjuk. Azután a bőrt különféle úton-módon meghúzogatjuk, tologatjuk. Amely részeket a kezekkel nem érünk el, azokat egy összegöngyölített kendővel kezeljük, de nem a kendőt húzogatjuk, tologatjuk a bőrön, tehát nem dörzsöljük a bőrt, hanem a kendőt szorosan a bőrre helyezve, a bőrt ezzel együtt ide-oda húzogatjuk. Ezáltal a vérkeringés fokozódik, meleg támad és pedig a legjobb, a magnetikus melegség; majd fokról-fokra elektrizálja az ember magát. A Természet úgy van teremtve bennünk és körülöttünk, hogy mi segíthetünk mindenkor magunkon. Persze csak akkor, ha akarunk. És ehhez is egy kis természetes, józan ész szükséges.

Ha aztán a meleg fölkél bennünk, mind elektrikusabban ütögetjük magunkat, mind szilárdabban, mivel akkor a keringés fokozottabb. Lassanként túlmeleg, sőt forróság keletkezik bennünk: de éppen ez az, amire nékünk szükségünk van. Az idegességet, zsábákat, csúzt, reumát okozó savak idővel mind kiválnak, eltávoznak belőlünk, de sohse kezeljük testünket valamely szerkezettel, szerszámmal, hanem mindig csak a saját kezeinkkel. Hagyjuk a labdákat, a görgőket, sőt a tésztanyújtó, hengergető fákat is egyéb célok szolgálatára, de nem a mi legdrágább testünk kezelésére! Csak a kéz, és pedig a saját kezünk érezi azt, hogy mit hogyan kell finomabban, vagy erősebben végezni, adagolni; és ennek az érzésnek kell a vezetőnek lennie a kezelésben, ama bizonyos tapintás és tapintatosság eszközli a helyes kontaktust kezelő és kezelt tárgy között. De egy idegen szerszámmal nem képes az ember érzés híján a szükséges kezelést megejteni, mivel nem érzi, nem tudja, mennyire nyomjon, húzzon, toljon, üssön stb.