Októberi konyha

Októberi konyha

Táplálkozás

A világ általánosságban, a gondolkodó éppúgy, mint a nem gondolkodó, elismeri, hogy mi mindnyájan sokat eszünk és ennek következtében számtalan betegségben szenvedünk. Azonban az emberek a tékozló fiúhoz hasonlítanak, meg vannak elégedve a betegségi állapotokkal s állandóan elhatározásokat tesznek, hogy összeszedik magukat s a nyomort maguk mögött hagyják; azonban a valóságban nem szedik össze magukat egyik-másikon kívül, akiknek a részére a szükségszerűség elháríthatatlanná vált. Amellett ezen kevesek is még teljesen félelemmel vannak eltelve, hogy vajon tényleg találkoznak-e az atyával, aki eléjükbe jön nekik!

Rajtunk áll a fölkínált dolgok bőségéből azt kiválasztani, ami megfelel a mi temperamentünknek s az egyéni állapotunknak. A helyesnek a megválasztása nem okoz nekünk gondot, ha az alaptétel mellett szilárdan kitartunk: „Csak akkor egyél, ha éhes vagy!” Ne engedd magad az étvágy által félrevezetni, ha még oly sóvárgó is és a szemeket formálisan hipnotizálja is! Fékezd mindkettőt, étvágyadat, szemeidet! Csodálkozni fogsz, hogy mily kevéssel kielégülsz, ha mindig előbb 1 forró lábfürdőt veszel s csak azután étkezel. Az a kevés tökéletesen átváltozik s ezért semmi zavart nem okoz. Azt mondják, a hordó csapján érzik már, ami benne van. Az ember szája szaga után meg lehet már azt határozni, hogy mily állapotban van az ő tabernákulumának a tartalma s azáltal az ő érzülete. Emlékezzél meg arról, hogy a test az élő Isten Temploma! Tehát vigyázz arra, ami abba bemegy. Ahogy az erdőbe belekiáltunk, úgy jön az echo vissza. Egészen megfelelő a bevett táplálék visszahatása a jóra, vagy a gonoszra.

A táplálkozás fő irányvonalait még mindig a jelképes termékek adják: „búza és bor” vagy gabonafélék s gyümölcs és kiegészítésül diók. Előtérben állanak a nem áttelelő gyümölcsök s zöldségek, melyek jég nélkül nem sok ideig állanak el.

Nedvdús gyümölcsök és ropogós zöldség jobb szolgálatokat tesznek a te tested kigyógyításának a végrehajtásában, mint a mesterkélt szerek és az ásványvíz. Ezen nem tartós termékekből oly bőven szabad fogyasztanunk, hogy a december közeledtével vidámak s hálásak legyünk, mindazokat eltüntetvén, s hogy azok fáradtságos vizsgálgatása és rendezgetése alól föl legyünk mentve s tekintetünket előre irányíthatjuk az ún. tartalmasabb, szubsztanciásabb ételekre, melyeknél föltaláló művészetünket s tudásunkat latba kell vetnünk azok elő- és elkészítésénél.

Együnk friss gyümölcsöt és friss zöldséget, míg a honi piacon vannak, vagy ezeknek külföldről szállítják és pedig mindent lehetőleg nyersen, míg a éjek hűvösek s a reggelek idegek és zordok lesznek. Aztán lassan visszatérünk a tűzhelyhez. Emlékezzél, hogy a nyers gyümölcshöz soha cukrot ne végy s nyers zöldséghez soha sót. Gyümölcshöz fűszerek találnak, s zöldségekhez fűszeres magvak. Akkor gyógyhatást érünk el. Körítések, kivonatok és szószok is fokozzák az étkek értékét.

Étkezések

A nyerskosztról a tűzön készített ételekre való áttérést gyorsan hajtsuk végre. A tartalmasabb étlapoknál idézzük föl emlékezetünkben az étkek helyes összeállításának princípiumait; mert minden összeállítás az ő különös kémiai törvényét váltja ki.

Reggelinek szolgálnak a gyümölcsök, zabpelyhek, korpa, 1 kávéskanál agar-agar, s közvetlen ezután 1 vagy 2 pohár forró desztillált víz 1 csipet cayennel vagy kevés kávéval. Aztán kimegyünk a friss reggelre s a munkánkra, de mindig vidám arccal, ha eredményt akarunk elérni.

Fejmunkások részére most bőséges és finom választék adódik ebédül:

  1. Sütött és szétnyomott banán őrölt pínia fenyőmaggal beszórva és curryval fűszerezve.
  2. Sütött, szétnyomott banán tejszínnel, melyet ananászlével s kevés fűszerrel egy palackban alaposan fölráztunk.
  3. Egy szétnyomott nyers banán, vegyítve nyers reszelt almával, tejszínnel s fahéjjal 10 percig párolva.
  4. Nyers reszelt alma őrölt nyers amerikai mogyoróval, tejszínnel s valamely fűszerrel keverve.
  5. Nyers reszelt alma őrölt pínia fenyőmaggal és tejszínnel.
  6. Őrölt pínia fenyőmag narancslével és tejszínnel.

Vacsorára legtöbbször elég egy vegyes saláta, egy babfőzelék s egy keserűfű tea. Lehet serkentőnek friss gyümölcslével is kezdeni. Valamivel később aztán következik vagy saláta, vagy dinnye, utána egy sütött, vagy aryana-edényben (kukta) párolt zöldségétel s kevés gabona- vagy lisztétel, mint pl. korpa, zab- vagy búzapehely, vagy 1 evőkanál agar-agar. Szükség szerint egy ital követheti. Ez az általános alapja az októberi étlapnak.

Olvastad már?

Vélemény, hozzászólás?