A szülők nevelése

Mielőtt a szülők arra gondolnának, hogy családot alapítsanak, vagyis utódokat hozzanak létre, előbb őnékik maguknak kell tisztába jönniök a családnak és az utódságnak a lényege felől, hogy így ők a legfőbbet, legtökéletesebbet elérjék, ami csak elérhető és hogy a család, amely mégiscsak az alapsejtje a népnek és az emberiségnek, mint egy fa, úgy növekedjék, mely állandóan új ágakat és gallyakat, új leveleket és virágokat s aztán pedig gyümölcsöket terem. Azonban ezt az álláspontot a szülők csak akkor érik el, ha ők minduntalan tudatossá lesznek afelől, hogy minden élet és minden életkiterjedés, tehát a házasságnak családdá való kibővülése is, az örök Intelligenciára vagy Istenre nyúlik vissza.

Isten mindegyikünk által kinyilvánította magát, mivel az örökműködő Gondolat vagy örök Intelligencia megtestesült, ennélfogva minden, de minden hús és test Isten jelenlétében él, hogy a teremtettségek az ő céljukat betöltsék. Istennek az ő teremtése által kell magát kinyilatkoztatnia és az Ő teremtései az ő tetőpontjukat az emberben érik el, úgyhogy mindegyikünk a természet törvényei szerint az emberfiát ábrázolja, mint hús, mi fiúvá vagy lánnyá lettünk, vagyis embergyermekké. Ezért nyilatkozik ki Isten az emberben mint Isten az atya, Isten-Atya, mint Isten az anya, Isten-Anya és végül Isten mint a gyermek, Isten-Gyermek módjára. Istennek ez a háromféle kinyilatkozása az emberben képezi az emberiség-családot.

Közülünk mindegyik az anyag közvetítésével lett, mi születtünk gyermekként mint leány és mint fiú. Ezáltal a fiúsága, ezáltal a fiúsítása által mindegyikünknek lett meg nékünk az Istennel való kiegyezés és ugyanazon mértékben, ahogy az ember magát megismerte, úgy részesül az ember az Istennel való fiúsodásban – kiegyezésben, a közvetítésben, a kinyilatkoztatásban. Mi mindnyájan a valóságban ábrázoljuk az örökkévalóságot és végtelenséget, az örök Intelligenciát. Mi mindannyian ugyanolyanok, egyenlőek vagyunk.

Az egyenlőség azáltal bizonyul be, hogy mi nemcsak egyenlő, párhuzamos vonalakon, egyenlő térségeken tudunk gondolkozni, hanem hogy mi egyenlő érettség mellett egyenlő felismerésre jutunk, ugyanis arra, miszerint valami magasabb nem létezhetik, mint a tökéletes emberiség-ideál, mely itt az Isteniséget nyilatkoztatja ki. Mindazok, kik korlátlanul tudnak gondolkozni, azok a korlátlanban, a végtelenben, az Isteniben eggyé lesznek, amit ők mind önmagukban megtalálnak.

Akinek magának még nincs meg az egyszerű, független, korlátlan gondolkodás, az még a zavarosban van, a kifelé való keresésben és ő az elhatároltságokban bolyong és tévelyedik el. A keresést befelé kell irányítani. Mihelyt az ember magát valóban az ő bensőjére összpontosítja, hogy így Istent szemtől-szembe lássa, akkor néki az efölött való öröm által meg lesz a bensőnek a felmelegedése éspedig az a felmelegedés a magnetikus kisugározás és az elektrikus polarizálódás által, és minket megszilárdít abban a meggyőződésben, miszerint Isten nem valahol az emberen kívül van, hanem hogy Őnéki mint élő, örökműködő Gondolatnak mindig mibennünk kell maradnia.

Így ha minékünk meg kell legyen az Istengondolat, úgy annak belülről kell jönnie. Ha a gondolat nem belülről jön, akkor az egyszerűen nem Istengondolat. A mindennapi életnek az összes eredményességei, összes lehetőségei a bentlakozó Istengondolatnak az eredményei. Isten állandóan kinyilatkoztatta magát, kinyilatkoztatja magát mindig, és kinyilatkoztatja magát a végtelenségen át az örökkévalóságba, kinyilatkoztatja magát szakadatlanul és mi az Ő kinyilatkoztatásai vagyunk, az Ő fiai, az Ő gyermekei, akik fel kell nőjünk az Istenatyaságig és az Istenanyaságig, úgy, hogy aztán közülünk mindegyik az egész szent családot ábrázolja. Ha ez nem így volna, akkor materiális úton sem indulhatna ki mibelőlünk semmiféle család.

Már az életnek a materiális – testi oldala kinyilatkoztatja nékünk e háromegység – szentháromság jelenlétét. A gyermek a szülőknek az eredménye és a gyermekben ki vannak nyilatkoztatva mindketten az atya és anya. A szentháromságnak eme megszemélyesülése minden egyes emberben Istennek a megszemélyesülése. Mert személyesülések csak a materiális – testies által lehetnek. A szellemben, a gondolatban nem létezik személyesülés, sem szentháromság – háromegység.

A háromegység nem más, mint az Örök Intelligencia étherre és atomra való behatásának az eredménye, ennek a behatásnak, mely nem ismer határt, szakadatlanul teremt, alkotólag működik, teremtést teremtés után, világot világ után, égitesteket égitestek után formál étherből és atomból, magát mint háromegységet kinyilatkoztatva, megtestesítve, a háromegység gondolatát a külsőségben kifejezve. Mi ugyanazon az akaraton vagyunk, hogy ezt fölfogjuk, azonban mindig félrehúzni – befolyásolni hagyjuk magunkat a környezetünktől s a körülményektől és ezért sötétben tapogatózunk. Ettől a sötétségtől nékünk el kell válnunk, azt nékünk át kell hatolnunk, át kell világítanunk, hogy azáltal nékünk meg legyen a felismerésnek a teljesen világos fénye.

Erre nékünk fel kell a testünket nevelnünk. Azonban ezt mindenki csak önmaga végezheti el önmagán. Mert csak az emberfia tudhat bűnhődni – vezekelni – kiengesztelődni, csak ő tudhatja Istennek a fiúságát kifejezésre juttatni. Nos, ha mi így átpillantunk ezen a testanyagon és abban meglátjuk a végtelenség átmenetét, az örökható Gondolatnak az átmenetét, aki magát lealacsonyította ebbe a testiességbe, azért, hogy ezt fölemelje, akkor a kiengesztelődés megtörtént. Ezért mindennek, ami emberies, a keresztre kell szegeztetnie. Azonban az ember nem marad a kereszten. Mert csak a kereszt marad a „Golgatha”-n, míg az emberfiának le kell jönnie a keresztről s a Golgatháról. Néki meg kell válnia minden bűntől, hibától és hiányosságtól és nem szabad ott maradnia a Golgathán, a siralom-helyen, ahol nincs más, mint az elmúlottak, az elhaltak, a halotti csontok.

Az emberfiának ki kell jutnia ebből a környezetből, ki a nyilvánosságból, vissza kell vonulnia éspedig az „Aximathiába”, ebbe a magánkertbe, az ő benső életébe, már még csak az ő Individualitását kell élnie és ezt a menetet az emberfiának egészen egyedül kell megtennie, nehogy ő ismét elvesztődjék a világban, a környezetben.

Mihelyt az ember megtanult magában egyénileg visszavonulni, végül ő visszavonul az ő családjával együtt, elzárja magát a külvilágnak a gondolkodásától, igyekvésétől és törtetésétől, mely világ csak a külsőségeket tartja szem előtt. A világ, a világias aztán kívül marad. Csak az marad belül, ami az Isten szent családját képezi. Ezért jönnek össze férfi és nő egy baráti szövetkezésre, egy szent családiságra, hogy az ő szövetségben-lételük által az ő fogadalmaikat megerősítsék, mely szerint ők egymásban semmi mást nem látnak, mint az Isteniséget. A nő tehát nem lát a férfiben egy professzort, egy doktort, bankárt, semmiféle rangot – állást, semmiféle személyességet, ami mind csak a világhoz tartozik. A férfi a nőben nem egy szépséget lát, nem egy szellemdús hölgyet, nem egy jó gazdaasszonyt, hanem a kiválasztottat, vagy Isten tanúját, Istent ábrázolva. A családon belül a matériának át kell szellemülni és ehhez csak egy gondolat vezet és ez – Isten.

A házastársak minden működése, minden igyekvése és cselekvése csak az örökható, örökműködő Gondolatnak a kifutása, az Isten mindenben való felismerésének és elismerésének a céljával és hogy minden csak Ő általa van, továbbá, hogy a matéria, a szubsztancia, az éther és atom önmaguktól semmire sem képesek. Csak az egyesülő Istenies által lehetséges minden. Csak amennyire ezt a gondolatot a házastársak szilárdan megtartják és azt mindenbe belefektetik, ami a család kiterjedését szolgálja, csak annyiban juthat még jobban kifejezésre az Istenies az utódokban. Az Isteniségnek, a lény tökéletességének ez a gondolata kell megtartsa a vezetést. Akkor aztán az nem tesz semmit, hogy micsoda és hogy milyen a környezet. Mert az örökműködő Gondolat átdolgozza, átküzdi magát azon.

„Pedig csak a 40. év az a kor, amellyel a férfinek megengedett az, hogy az ő önálló futópályáját elkezdje, ha ő azt akarja, hogy végig eredmény kísérje őt. Ez a családalapításra is érvényes. Férfi és nő ezen idő előtt ugyan házasodhatnak és az időt felhasználhatják arra, hogy megismerjék magukat. Azonban az érettség állapotába a férfi csak a 40. évben jut el, amikor is ő tudja az önuralmat gyakorolni és ezáltal a nőre egy igazi férfi benyomását kelteni, hogy a nő egy Üdvözítőt, egy istengyermeket hozzon létre.”

Azonban a theoretizálás itt nem használ semmit. Nékünk megjött az abszolút szabadságnak az üzenete és most nékünk aszerint a mi testünket a helyes állapotba kell hoznunk, férfinek éppúgy, mint nőnek. A férfinek először meg kell tanulnia azt, hogy az ő életnedveivel jól háztartáskodjék és azáltal magát egy tökéletes férfivé felépítse. Mert ha a férfi nem volt vigyázattal az ő szaporodás-szerveire és a nemi érés óta nem fegyelmezte magát, akkor nála hiányzik az önellenőrzés és az önuralom a házasságban is és az ilyen férfiak legtöbbször a 38. életévtől kezdve lassanként elhaláloznak, mielőtt még a 40. életévüket elérték volna. Pedig csak a 40. év az a kor, amellyel a férfinek megengedett az, hogy az ő önálló futópályáját elkezdje, ha ő azt akarja, hogy végig eredmény kísérje őt. Ez a családalapításra is érvényes. Férfi és nő ezen idő előtt ugyan házasodhatnak és az időt felhasználhatják arra, hogy megismerjék magukat. Azonban az érettség állapotába a férfi csak a 40. évben jut el, amikor is ő tudja az önuralmat gyakorolni és ezáltal a nőre egy igazi férfi benyomását kelteni, hogy a nő egy Üdvözítőt, egy istengyermeket hozzon létre. Ez a törvény még gyakorlatban van néhány országban. Miután egy pár összeházasodott, az még szakadatlanul a szerelmi toborzásban, állandó mézes hetekben vagy becéző hónapokban él anélkül, hogy gyermekük lenne. Közben ők kölcsönösen megismerik és megértik egymást. Az arabok és Afganisztán és Beludzsisztán lakói szigorúan ehhez tartják magukat és ők kitűnnek az ő egészségükkel, boldogságukkal és a sok jó tulajdonságukkal, mik ama jó szokásoknak a következményei. Az ilyen házaspárok ki lehetnek téve az életben bármi lehető visszásságoknak, anélkül, hogy az őket érintené és ő közöttük nincsenek félreértések, mivel minden összhangban van. Nem is fordul elő elválásra való ok. Ahol azonban ezt a törvényt nem becsülik, ott az elkerülhetetlen, hogy tévedések, gond, bajok és betegségek, be ne következzenek. Minden idők nagy férfiai, kik az ő életük végéig eredménnyel voltak koronázva, az ő pályafutásukat csak akkor kezdették el, miután ők az ő 40. életévüket elérték. Létezett ugyan néhány férfi, akik korábban felléptek az ő tervükkel. Azonban az ő életfolyamatuk bizonyítja azt, hogy a törvény igaz.

Nagy Sándor 20 éves korában lépett trónra, 28 éves korában nősült meg. Midőn 30 éves volt, az ő fellendülése bevégződött és 33 éves korában ő meghalt. Az ő célját, mely szerint az összes törzseit egy nagy egységállamba összehozza, a zend tan alapján, ő nem érte el.

Napóleon 27 éves korában nősült és 30 éves volt, midőn ő a francia köztársaságot megdöntötte, császárrá koronázta magát 36 éves korában. A bécsi béke után, 40 éves korában, az ő hatalmának tetőfokán állott, elvált első feleségétől, Jozefintől, másodszor nősült 41 éves korában és 43 éves korában az ő ragyogó életpályáján visszavonulásra kényszerült anélkül, hogy célját elérte volna, vagyis egy páneurópai államszövetség alapítását.

A férfi egy példakép legyen a nő számára, ha a nő egy magasabb, jobb nemzedéket kelljen létrehozzon. Ha a férfi nem az, hanem a nőt csak játékszernek tartja és használja és a nő önmagát néki a lealacsonyításnak eme gondolatában kiszolgáltatja, úgy ez a családnak, a népnek és a fajnak a hanyatlására vezet. Mi okozta Róma bukását? Az államférfiak elfeledték, hogy ők államférfiak, a lovagok megfeledkeztek arról, hogy ők lovagok, a hatóságok megfeledkeztek az ő méltóságukról. Azon mértékben, ahogyan ők megfeledkeztek arról, hogy példaképek legyenek a nők számára, úgy utánozták őket az alsó osztályok, míg aztán az egész nép megromlott. Ez okozta a birodalom bukását! Mi volt az oka Görögország tönkrejutásának? A görögök elfelejtették az ő felelősségüket a nővel szemben és azt, hogy ők a nőnek az oltalmazói kell legyenek.

A nőnek is el kell érnie az érés korát, mielőtt ő a szaporodásra gondolna. Ő természetes fejlődés mellett félannyi idő alatt érik meg, mint a férfi, tehát a 20. évvel. A családi tudomány törvényeinek a manapság uralkodó nemismerése következtében azonban a nő természetes fejlődése legtöbbször gátolva van. Ha pedig a nő testileg gyönge, úgy az egy bűncselekmény néki az anyának az egészségével szemben, a gyermek életszerencséjével szemben vétek s a társadalommal szemben egy súlyos hiba ővele gyermeket nemzeni. Az ilyen gyermekek számára az nem lehetséges, hogy azok az ő szüleiket túlszárnyalják. Ellenkezőleg, az ilyen gyermekek még gyöngébbek és egyoldalúbbak lesznek, mint a szülők és megrontják a népet.

A fejlődésben visszamaradt nő számára a terhesség oly iszonyatos erőpazarlást jelent, hogy ő azáltal testileg és szellemileg bénulttá lesz és legtöbbször elsenyved. Ezen módon öröklődnek a múltnak az állapotai a jövőre. A mi célunk azonban a magasabbra emelkedés és ha lehetséges a legmagasabb foknak az elérése. Ha mi azt látjuk, miszerint mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a mi utódaink által a népet megjavítsuk, akkor nékünk elég bátornak kellene ahhoz lennünk, hogy attól teljesen eltekintsünk. Az emelése és újjászületése a népnek az, ami mellett az összes férfiaknak és nőknek síkra kell szállniok, még azzal a veszéllyel is szemben, hogy akkor az életben némely dolgokról le kell mondaniok. Ennek az áldása aztán nem maradhat el. Az áldozatok, amiket az összességért hoznak, az ő teljes nagyságukban visszahatnak, amennyiben minket azok tisztán, szeplőtlenül és nemesen fönntartanak. Ha azonban mi nem engedelmeskedünk a természet szavának, akkor nékünk amiatt előbb vagy utóbb szenvednünk kell.

A túl gyakori szülések is károsan hatnak a nő egészségére. Ő azáltal idő előtt megöregszik és megrövidíti az életét. Ez nemcsak a Biblia által van megerősítve, hanem a jelenkorig tudományosan és statisztikailag is be van bizonyítva. Ennél azonban az a legfontosabb, hogy a gyakori szülések a nő spirituel hajtóerőit megbénítják.

Ki nem figyelte azt már meg önmaga, miszerint szellemileg éber és életvidám ifjú lányok zseniális tehetséggel zene, festés, ének, színészet, irodalom vagy a művészet más ágainak a területein már néhány évvel az egybekelés után visszaestek és úgyszólván szellemnélküli és örömtelen házi bútorrá váltak! Minden becsvágy és minden bizakodás kialudt bennük! Természetesen már maga egy visszataszító és érzelemnélküli férfi egyedül képes azt végbevinni, hogy a nő szellemi erőit és annak magasabbra törekvését elnyomja és elnémítsa. Azonban a legtöbb esetben azt találjuk, hogy az igazi oka a nő szellemi halálának az ő túl gyorsan egymást követő terhességei.

Materiális beállítottságú szülőknek lehetnek gyermekeik akképpen, hogy azoknak nemzései között legalább 7 év legyen, avagy 2 legyen 21 év alatt. Spirituális-szellemi beállítottságú szülőknek 27 évben 2 gyerek és intellektuális alapállásúaknak csak 40 évenként 2 gyermek. Ezzel szemben a szülők előrehaladott kora nem képez korlátot a nemzésre éspedig egyik nemnél sem. Egy intellektuális nő 80 éves korában egy materiális sokkal fiatalabb férfitől szülhet egy erőteljes és egészséges gyermeket jó szellemi képességekkel.

Mielőtt egy gyönge nő anyává lehetne, előbb az ő állapotát meg kell javítsa és a férfi, aki ilyen nőt vesz feleségül, egy ideig teljesen önmegtartóztatóan kell éljen és az ő nejének a társaságában meg kell elégedjék az elektro-magnetikus rezgések kicserélésével minden nemi érintkezés nélkül. Ha egy ilyen házaspár ezt éveken át lelkiismeretesen végbeviszi és mindent megtett, ami az Újjászületés törvényei szerint az utólagos kifejlődéshez szükséges, akkor ők gazdagon meg lesznek jutalmazva. A férfi közben megtanulta magát ellenőrizni és uralni s ezáltal magát egy magasabb fokra emelte. A nő csupán az elektro-magnetizmus kicserélésével és a férfi figyelmessége által annyira megerősödött, miszerint ő most már abban a helyzetben van, hogy erősebb és nemesebb utódot szül és így a társadalomnak és az emberiségnek igen nagy szolgálatot tanúsított.

„Minden embernek magának kell magát megváltania és ő maga kell ő magának a saját Üdvözítője legyen.”

Szintén az anyára tartozik az, hogy az Üdvözítőt megszülje, aki az emberiségnek az utat megmutatja, először egy Üdvözítőt, aki mint középpont arra tesz figyelmessé, hogy melyik az emberiségnek az igazi útja. Mert az emberiség azt egyszeribe nem tudja felfogni, hanem mint egy egész ő még mindig azt hiszi és reméli, hogy néki egyetlen egy egyén hozza meg a megváltási állapotot, ami pedig lehetetlen. Minden embernek magának kell magát megváltania és ő maga kell ő magának a saját Üdvözítője legyen.

Az anyának ismét tudatában kell lennie az ő isteni küldetésének, ami néki az anyaság kölcsönzése által lett adományozva. Ezen isteni felhatalmazás segítségével a nő elkezdi ismét az ő magasztos, királyi lényét az élet összes változásai közepette fenntartani és mint az Isten-Anyaság gondolatának a hordozója, kezd a világ megmentője lenni. A nő a főszemélye az emberiség folyamatban lévő megmentési akciójának. Még az ő felébredetlen állapotában is ő fenntartja az életet és azt vezeti tovább, mennyivel nagyobb lesz az ő befolyása akkor, mihelyt ő felébred és tudatosan az ő nagy feladata mellett síkraszáll.

Ezért az szükséges, hogy az a nő, aki anya akar lenni, mindenekelőtt saját magát ismerje, hogy eképpen az ő teremtő erőit az utódjaiba teljesen beléhelyezze, nemcsak egy tökéletes szépség külső testformájának a kinyilatkoztatása végett, hanem hogy az utódban az érzüléknek-léleknek és szellemnek tökéletes kifejezést kölcsönözzön. A világ telve van nőkkel, kik testi szépségben sugároznak, azonban az ezzel való összehasonlításnál csak kevesen vannak olyanok, akik az ő bennük lakozó erőknek a tudatában vannak és még kevesebben vannak olyanok, kik a megvalósítás állapotát elérték.

„A nő azonban a világgal szemben csak akkor tudja teljesíteni az ő tartozását, ha ő magát tökéletesíti. Ő a világot egy új nemzedékkel csak akkor tudja megújítani, ha ő saját magát megújítja.”

A nő azonban a világgal szemben csak akkor tudja teljesíteni az ő tartozását, ha ő magát tökéletesíti. Ő a világot egy új nemzedékkel csak akkor tudja megújítani, ha ő saját magát megújítja. Az újjászületett fiaknak és lányaiknak először újjászületett anyáik kell legyenek. Mert egy folyam nem lehet magasabb, mint az ő forrása. Mihelyt azonban a nő az univerzális gondolkodás birodalmaiba felemelkedett, akkor egyúttal az ő testi-lelki és szellemi erői is kifejlődnek és a világmindenség erőivel és hatalmaival kapcsolódnak, melyeknek célja a végtelen Intelligencia terveinek elősegítése. Ha a nő eggyé vált a korszellemmel, akkor ő teljesíti az ő magas hivatását: a mennynek és földnek minden kincseit az ő teremtéseibe beleszüli.

Öntudatos anyák oly gyermekeket hoznak létre, akik nemcsak hogy önmaguknak tudatában vannak, hanem még nagyobb dolgoknak lesznek tudatában. Egy ilyen gyermekben megtestesül a legfőbb, amit csak az anya magának elképzelt és akkor aztán ő, az anya, valóban teremtőileg gyakorolja az ő anyai hivatását. Ki képes azt megmérni, hogy minő lehetőségek kínálkoznak egy megváltó-gyermekben! A világnak semmi hatalma, nem, a világnak minden hatalmai együttvéve sem tudnak egy szabadon született Individualitásnak korlátot vetni.

Mert a szabadon született Individualitás a véges világnak és a végtelenségnek minden kincseivel ellátva jön és horgonyt vet itt ezen a földön, hogy az időnek egy aránylag rövid szakaszában az egyhangú örökkévalóságot egy földi élet kincseivel meggazdagítsa, mely kincsek a tökéletes érzüléknek, az éber léleknek és a tudatos szellemnek pompában és bőségben kínálkoznak.