Házasság 2. A kollektív viszony

Nos tehát, mi most már tudatában vagyunk annak, miszerint az életben a férfi és női princípium egymásra vannak utalva és hogy ők harmonikus kapcsolatban nagyobbat és többet tudnak elérni, sőt a legnagyobbat egy harmonikus házasságban, melyhez a férfi és nő a kollektivitásból vagy közösségi életből felnövekedtek.

A közösség vagy kollektivitás tehát egyenlő princípiumokon kell felépüljön és a természet törvényeit, melyek a kettősségen vagy dualitáson vannak felépítve, el kell ismerje és végre kell hajtsa. Ebben az esetben a közösség lényege virul és haladást haladás után nyilatkoztat ki az ő közéből. Ahol azonban a princípiumok és törvények nincsenek elismerve, ott elkerülhetetlen a család, a nép és az emberiség bukása-romlása. Nékünk azt be kell ismernünk, miszerint mi jelenleg e romlásnak és felbomlásnak az irányában haladunk és hogy nékünk minden erőnket latba kell vetnünk avégett, hogy a parton megmeneküljünk és egy új irányt felvegyünk.

Nékünk ismét meg kell azt tanulnunk, hogy a környezetünkben lévő viszonyokat megfejtsük magunknak, mint a természet elismert vagy elbecsült dualitás-törvényének a kihatásait, aztán magunknak egy tervet kell felállítsunk, mely minket ismét a kultúra magaslatára felvezet. Előzetesen ismét fel kell ébreszteni a férfi és nő közötti kettős viszony megértését. Mivel ez hiányzott, azért a nemek elválasztásának a gondolata lett megragadva és az emberiség mindinkább eltávolodott az igazságtól s a dolgok lényegétől és el van fajulva. A nemek elválasztása az egész emberi társadalom lealacsonyítását jelenti, de egészen különösen a férfi princípiumét, mely a gondolkodás egyoldalúsága által durvaságba, erőszakosságba, bűntettekbe és háborúkra tévelyedett, míg a dualitás vagy kétneműség célja elsősorban a legideálisabb, legtisztább és legmagasabb gondolkodás, hogy az összes ellentétek kiegyenlítése által az élet tökéletessége a matériában ábrázolva legyen.

Itt csak az az egy kérdés merülhet fel, miért nem úgy rendezte be azt az örök Intelligencia vagy Isten már előzetesen, hogy a férfi és női princípium természettől fogva egyáltalán nem lehetnének másképpen, mint hogy harmóniában kapcsolódjanak teremtői munkásságra. Ha azonban ez volna az eset, akkor az örök Intelligenciának nem lenne többé szabadsága a választásban és az akaratában és ennek következtében előbb vagy utóbb kimerülne. Ha a kiegyenlítettség már mindenütt jelen volna, akkor nem volnának teremthetők új kiegyenlítések. Új kiegyenlítéseket teremteni éppen azt jelenti, hogy teremtőinek kell lenni vagy az örök Intelligenciát kinyilatkoztatni. Ha ez megszűnne, akkor többé nem volna lehető az előhaladás.

Nem létezik előhaladás, ha a nemek el vannak választva, mert akkor a finomabb erők elektromagnetikus ellentéte nem egyenlítődik ki, pedig csak ezáltal tud az Intelligencia kiterjeszkedni. Az egyik nemnek az elektromagnetikus állapota a szükséges kiegészítés a másik nem számára. Ha azonban mindegyik nem elválasztva az ő saját atmoszférájában él, akkor a kettőjük közt való elidegenülés mind nagyobbá kell váljék és végül kölcsönös gyűlöletté kell fajuljon. Ezáltal az egyén gondolatvilága elveszti az ő egyensúlyát és az ember annyira eltévelyedik, miszerint azt hiszi, hogy a másik nem egyáltalán egészen és teljesen nélkülözhető. Végül ez odáig jut, miszerint már a másik nemre való gondolat is tisztátalanságnak lesz bélyegezve. Az emberi társadalom összes berendezkedései, melyekben kizárólag csak az egyik vagy a másik nem van képviselve, mindenkor balsikernek és kudarcnak bizonyultak.

Ha egy történelmi bizonyítékot akarunk evégett szemeink elé tárni, úgy csak a szerzetesek történetét kell tanulmányozni éspedig nemcsak a keresztényeknél, hanem a brahman, buddhista és mohamedán szerzeteseknél is. Mennyiben valának tevékenyek teremtőilegesen a szerzetesek, akármiben is, ami jelentőséggel bír az emberiség előhaladásában? Az ember talált szerzeteseket, kik nagyon olvasottak, nagyon tudományosak valának, magukat egészen odaadták az ő tanulmányaiknak és sok tudományágban-területen rendkívül járatosak valának, azonban teremtői-alkotói ténykedéseket az emberiség áldására nem jegyzett fel a történelem őnáluk. Ők egyszerűen nélkülözték a serkentéseket, amik a másik nemnek a reflektív megnyilatkozásaiból erednek. Ha itt-ott egy-egy szerzetes az életbe visszakerült, kijutott, akkor ez mindenkor az életcél megvalósításában célszerűtlennek, gyakorlatiatlannak bizonyult és csak azt mutatta be, hogy ő az ő egyoldalúsága és szűkszívűsége miatt a közönséges halandót egyáltalán nem múlta felül és az ő morálkódexe (erkölcstörvénykönyv) állandóan csődöt mond, ha azt az ember a közösségben vagy a társadalmi életben akarja alkalmazni.

Ugyanis a nemek elválasztása senkit sem tud megakadályozni abban, hogy ő tisztátlan gondolatokat folytasson, mivel pedig a tisztátlan gondolatok dolgok, azok a gondolkodást oly mértékben tudják beszennyezni, hogy az felismerhetőbben kifejeződik a testen, mint hogyha az illető testileg egy bűnös életet élt volna. Lapozd át a világtörténelmet és te azt fogod találni, hogy a háborúk 99%-a olyan gondolatokból-ideákból, véleményekből-nézetekből-dogmákból és tanokból származott, amelyek olyanoktól eredtek, akik a másik nemtől elválasztva éltek.

Mi (a Mester) egy szép napon a mi kutató utazásaink alkalmával egy pusztaság dombövezetén átkelvén romokra bukkantunk és ott a zivatar elől védelmet kerestünk. Végül egy bejáratot fedeztünk fel, mely egy földalatti helyiségbe vezetett. Miután szemünk hozzászokott a sötétséghez, azt láttuk, hogy mi egy kolostor kriptájában-koporsókamrájában valánk. Miközben mi még azon fáradoztunk, hogy a koporsókon a feliratokat kibetűzgessük, krákogás-félét hallottunk mintegy emberi hang módjára, végül a helyiség legtávolabbi zugában felfedeztünk egy hasadékot a kőfalban, melyen át tűzvilágosság volt látható.

Mi közelebb mentünk és áttekintettünk a falrésen és láttuk, amint négy kéz egy farakás tüze fölött azzal foglalatoskodik, hogy egy hosszú kovácsfogón valamit melegítsen. A kezek már csak csont és bőr valának, a bőr szürkés volt és a koporsókban lévő halottakéra emlékeztetett. Végül megtudtuk, hogy két szerzetesről van szó, akik 20 év óta a romok között éltek, amelyekből nem volt kivezető út egy titkos folyosót kivéve, mely őelőttük ismeretlen volt és amelyet ők nem tudtak megtalálni. Így ők megtanultak füveken és gyökereken élni, amiket a romok birodalmi területén találtak. Ha a ruháik már lehullottak róluk, akkor ők levettek másikat a halottakról.

Mielőtt ők a kolostorba beléptek, ők jóbarátok valának, mindketten házasok voltak és mint özvegyemberek kolostorba tértek, amely egy járvány következtében kihalt és csak ők maradtak életben. Az ő korábbi jóbarátságuk hamarosan gyűlöletté vált, úgyhogy ők alig bírták elviselni egymás jelenlétét. Csak az ínség külső kényszere folytán támogatták ők még egymást kölcsönösen abban, hogy az életüket fenntartsák, azonban már nem barátságból. A viszonyok által valának ők összekényszerítve, nem pedig a közösség gondolata által összevezérelve. Ők hideggé és állatiassá váltak és kölcsönösen azt a gondolatot folytatták, hogy egyik a másikat elpusztítaná, ha ők azáltal arról a helyről kiszabadulhatnának. Mivel ez a kilátás egyikük előtt sem nyílott meg, nem maradt más hátra, mint a legutolsó és a legrosszabb. Ez a dolgok természetében rejlik, ha a nemek elválasztása bekövetkezik.

Az apácák szintén, mindegy, hogy keresztény, mohamedán, buddhista vagy bráhmánista, mint nők nem nyújtják azokat a teljesítményeket, amiket ők végbevinni tudnának, ha ők az ő nemes szándékaikat a mindennapnak a hasznosítására fordítanák. Az ugyan egy szép idea, az életet szemlélődésben és világtól-elvonultságban eltölteni, azonban a kollektív lényegnek, a jelenvalóság közösségének az ilyen gondolkodás semmi hasznot nem nyújt. Az apáca megveti a testi életet és az ő gondolkodása olyasmi által van igénybe véve, amit ő még nem ismer. Ezért az ő egész kifejezése élet-nélküli, lelkesültség-nélküli és az anyai érzés inkább csak oly apácáknál fejeződik ki, akik fenntartják a kapcsolatot a külvilággal.

Ezzel szemben oly kolostorközösségek minden időben jónak bizonyultak, melyekben férfiak és nők egyenlő fokon egymás mellett állottak és ugyanolyan magas célok követésére iparkodtak. Ott férfiak és nők oly nagy mértékben egymás kölcsönös javára élnek, hogy ők egymáshoz az ő benső lényükben mind közelebb jutnak, míg végül ők az ő alakjukkal és az ő kinézetükkel annyira hasonlatosak egymáshoz, hogy egy idegen azt hihetné, miszerint ők nővérek és hogy valakinek jő megismerőnek kellene lennie, ha az ő külső megjelenésükben a nemet meg akarná különböztetni.

Talán a nemek elválasztásának az ideája az ember teljes lesüllyedésének az idején jött elő, amikor az emberközösségnek férfi és női része felszedelőzködött, hogy jobb életet éljen, a másik rész pedig a régi kényelmes úton akart továbbhaladni, amiként az az Ó-Testamentumban Lóttal és az ő feleségével ábrázolva van. A nemek elválasztása tehát akkor jó lehetett egy meghatározott célra és egy meghatározott időre. Ez azonban senkit sem jogosít arra, hogy a nemek elválasztását, ami természetellenes, a nemek kicserélődésének, ami természettörvény-szerű, a helyébe ültesse és minden időkre férfi és nő között egy válaszfalat állítson fel és ezáltal az egész emberi kultúra előhaladását gátolja! Már összeomlóban van ez a mesterséges fal a korszellemnek harsona hangjai mellett. Ha az egyszer már leomlott, akkor a titokzatoskodás varázslata elvesztette az ő erejét és a nemek minden életkorból ismét közlekednek egymással, mint egy nagy családnak a tagjai.

Mindenütt vészhozóan hat a nemek elválasztásának fonák ideája. A fiú-internátusok erkölcstelenségéről, ahol a külvilággal nem történik érintkezés, van már elég bizonyíték. Azonban a női internátusokban is, melyek egészen el vannak zárva a külvilágtól, rossz következmények mutatkoznak. Az a megfigyeléseknek az eredménye, hogy a legtöbb lánynál a havi tisztulás kimarad, úgyhogy ők betegségcsírákat halmoznak fel magukban, felpuffadókká lesznek, az intézetet betegesen hagyják el és gyakran előfordul az, hogy rövidesen azután egészen elhervadnak. Sok nő, akik huzamosabb ideig a másik nemtől teljesen elzárva folytatják az ő életüket, nem maradnak egészségesek, a férfiaknál ugyanez érvényes.

Már a kisgyermeknél látjuk azt, hogy a természet mennyire követeli az ő jogait. Ha a fiúnak hiányzik az anya, vagy pedig lányokkal nem közlekedik, akkor egyoldalú, koravén, csökönyös és beteg lesz. A lány szívesen van az ő atyjával, vagy az ő fivérével. Fiúk és lányok szívesen játszanak egymással s mindketten legszívesebben oly társaságokat keresnek fel, ahol mindkét nem képviselve van és ők hamar felismerik azt, miszerint az emberek ott vidámabbak, derültebbek, boldogabbak, ahol mindkét nem jelen van. Az anyának egy szava megszelídíti a legvadabb fiút is és még egy durva férfi is megfékeződik egy nőnek az enyhe szavai által. Egy nő felingerelődhetik, de az atyának az ő atyai szavai, vagy a fivérnek, avagy egy másik férfinek, akiben ő az atyát vagy a fivért látja, arra fogja őt bírni, hogy megváltoztassa az ő viselkedését.

Egy 10 éves fiúnak oly sok volt már a rovásán, hogy őt az iskolából ki akarták tiltani és egy javító intézetbe adni. Minden eszközt megpróbáltak, hogy őt rendbehozzák. Ostorral megfenyítették, nem segített, a kollégium iskolából való kizárással fenyegette a legsötétebb színekben, nem ért semmit az sem. Ő nem félt sem Istentől, sem ördögtől, a menny nem bírt számára vonzerővel és a pokol nem ijesztette meg őt.

Az ő osztályában azonban volt egy kislányka, aki részvéttel volt iránta és sejteni tudta, mi lehetne a fiúból, ha azt az iskolából kizárják. A lány látta előre annak jövőjét, kereste a kivezető utat és azt meg is találta. Egyik pénteken lejáróban volt a meggondolási idő, melyet a fiúnak adtak. A lányka valamivel korábban ment el az iskolába, mint máskor és midőn a fiú megjött, odarohant hozzá, átkarolta őt és megcsókolta. Aztán így szólt a fiúhoz: „Jakab, a Jóisten azt akarja, hogy te jó légy és illedelmes és tanuld meg a te feladataidat!” Ezután ő ismét megcsókolta a fiút. Jakab úgy állt ottan, mint egy márványszobor. Ő egészen meg volt lepődve és zavarodottan állott. Aztán egy nagyot kiáltott, zokogni kezdett úgy, hogy egész testében remegett és végül ezt mondá: „Mivel te mondod, én a Jóisten kedvére cselekszem!” Attól kezdve ő lett a legjobb tanuló az iskolában.

Csak egy egész kis részvétel vagy egy barátságos szó a kellő időben elégséges arra, hogy engedékenységet, bizalmat, barátságot, szeretetet váltson ki. Az iskola hideg volt és kemény, éppen úgy a szülőknek, nevelőknek, lelkészeknek az eszközei is, akik nem tudtak megértéssel lenni a kiegyenlítés törvényei iránt. A kislány ábrázolta a természetes kiegyenlítési lehetőséget és azt megvalósította az ő gyermeki eszközeivel, melyek néki rendelkezésére állottak és amelyek a fiút kiegyenlítődésre és meggondolásra bírták.

Mennyi jót tehetnénk mi felnőttek ezen az úton és egymást felemelnénk vagy visszatartanánk! Az, amit mi mint férfi vagy nő külsőleg ábrázolunk, csak a természettörvények alapján való öröklésnek a következménye és az a héjat vagy kemény kérget képezi a mi lényünk nemesebb, jobb része körül, amely a bensőben, a rejtekhelyen fekszik. Mi elfelejtettük azt, miszerint a mi lényünknek ez a benső, jobbik része éppen a másik nemben jut kifejezésre, és nékünk a saját kiegyenlítődésünket közvetíti. Mi még csak mint testi lények egyik vagy másik nemből úgy gondolunk egymásra, ahelyett, hogy a szellemi magot néznénk, mi a testi öltönyre nézünk.

A nemileg különböző forma mögött álló Intelligencia nemnélküli. Amint az ember ezt az Intelligenciát mint mindkét nemnél az egységeset elismeri, akkor már az út egyengetve van a kiegyenlítésre, mivel már többé nem az ellentétesség van kihangsúlyozva, hanem az egységes. Ha mindkét nem tudatában volna az ő kiegészítési szükségletének, akkor ők egész életen át úgy élnének együtt, mint egy nagy család vagy miként a teljesen ártatlan gyermekek, mint fivérek és nővérek, mint atya és lánya, mint anya és fia. Mi nem botladoznánk többé a késői életkorban, nem követnénk el többé ballépéseket, sem bűnözéseket. Végtelenül sok gond és nyomor lenne az emberi társadalomnak megtakarítva és mindenki boldog lenne, az atyák, anyák és testvérek.

Ezért a férfiaknak a másik nemmel való közlekedésénél mindig azt kellene elképzelniök, miszerint ők az ő anyáik jelenlétében vannak és a nőknek a férfiakkal való közlekedésénél azt kellene képzelniök, hogy ők az ő atyáik jelenlétében állanak. Ha a férfiak magukat mindenkor így viselnék, miként ha ők nemes hölgyek társaságában volnának, és a nők mindig úgy, miként ha ők nemes férfiak társaságában lennének, akkor az ő ajkaikat sosem hagynák el ostoba szavak és fecsegések, s még kevésbé követnének ők el ócsárolható cselekvéseket, amiket nékik később meg kell bánniok. Mindazon körökben, hol mindkét nem képviselve van és a mindennapi életben való gyermekies kényszertelenséggel közlekednek egymással miként egy nagy családban, ott mindenkor kölcsönös becsülést-tiszteletet találunk és ott érdekkel viseltetnek aziránt, hogy a másiknak a jólléte a lehető legjobban elősegíttessék.

Ennek oka az ellentétes elektromagnetikus rezgések természetes kicserélésében rejlik, ami által világosabb fény, több megértés és felismerés jön létre, mindegyiküknél egyénileg és az egész harmonikus közösségben. Ez pedig az aura, amely minden lényt körülvesz, mint az elektromagnetikus rezgések eredménye és amely által az egymás között való kapcsolat jön létre éspedig minden testi érintkezés nélkül. Minél tisztább az aura, annál erősebb a szellemi kapcsolat, sőt még a messze távolba is és a finomabb érzékek, különösen a gondolatátvitel és a távolbahatás, annál könnyebben működnek, minél nagyobb és tisztább az aura. Mihelyt a mi összes érzékeink nékünk tökéletesen szolgálnak, akkor mi látni tudjuk a másiknak az auráját.

Akkor aztán mi annál inkább tekintettel s figyelemmel leszünk mások iránt, annál belátóbbak, annál kevésbé ütközünk össze, előzékenyen viselkedünk és finom, nemes közlekedéssel vagyunk egymás iránt. A szeretet akkor többé már nem úgy tűnik fel, mint a nemeknek egy személyi ügye, hanem mint a teremtőiességnek a másikban való felélesztése, a mi saját jóakaratunk által. Ez mindkét felet annyira megnyugtatja, megerősíti, hogy a testi vonatkozások vagy érintkezések után való természetellenes vágyakozás eltűnik. Mert már a másik nemnek a jelenléte egyedül elég ahhoz, hogy az elektromagnetikus hullámok kölcsönös kicserélését és azoknak a kiegyenlítését előidézze.

Ezért a nemek tiszta és nemes vonatkozásai végett az elengedhetetlenül szükséges, hogy az elektromagnetikus áramkör, vagyis az aura erősítve legyen. Az aura tehát egyáltalán nem valami fenntartott vagy előjoga különös fajtájú embereknek, hanem az csak különösképpen tiszta és erős némely embernél. A nemeknek egymáshoz való viszonya tehát az egész emberi társadalomra tartozik. Ha a férfi egyoldalúan magnetikussá vagy negatívvá lesz és az ő veleszületett erőit ő nem teremtői, nem-hasznos tettekre használja fel, akkor ő elkezd a javak egyenlőtlen felosztásáról theoretizálni, a pénzt minden bajok baja gyanánt állítja oda és a nőtől azt kívánja, hogy ez az ő kezeit véresre dolgozza avégett, hogy a család számára az éppen legszükségesebbek összekapartassanak. A férfi aztán az ő élete balsikereit arra vezeti vissza, hogy az ő ideái és tervei számára egyetlen pénzember sem viseltetik érdeklődéssel. A valóságban pedig ő mindig csak olyan emberekkel foglalatoskodott, akik épp olyan egyoldalúak valának, mint ő maga. Ő az ő szociális ideáinak és terveinek az áradatában úszik, amelyek közül azonban semmi sem kivihető, megvalósítható. Ő mindenfélét tanulmányoz, még azt is, hogy az ember miként tudna és miként kellene jobban táplálkozzék, azonban ő maga nem valósít meg semmit. Ezért aztán ő könnyen hülékeny és beteges. Ha a férfi egyoldalúan pozitív vagy elektrikus, akkor ő könnyen hízik, zsírosodik, szívesen dohányzik sokat, bőségesen eszik és jól, s nyáron aztán a hőségtől szenved. Ő gyorsabban ténykedik, mint ahogyan megfontol, úgyhogy néki némely dolgok balul ütnek ki.

Ha a nő egyoldalúan magnetikus vagy negatív, akkor ő hagy maga felett mindent elvonulni, egészen az önfenntartási ösztön megtagadásáig. Ő feláldozza magát csupa szeretetből és nem gondolja meg azt, miszerint az ő feláldozásának az ő saját lehanyatlása a következménye és legvégül az ő környezetének azzal mégsem szolgál. Ő tengeti az életet mindenféle foglalkozással, még a legalantasabbal is, anélkül, hogy ő emlékezne azokra a kiváló képességekre, amik őbenne szunnyadnak és amelyekkel ő sokkal jobbat és többet tudna elérni. Akkor aztán ő játéktárgya lesz a férfi önkényének és szeszélyének, nincs saját véleménye, nincs saját ítélete és az ő környezetét nem tudja egy jobbra lelkesíteni.

Ha egy nő egyoldalúan elektrikus, vagy pozitív, akkor ő a férfit utánozza külsőségekben, úgyhogy ő a női méltóság határairól megfeledkezik és többé nem ismeri fel azt, hogy ő azzal saját magának árt. Ő elkülöníti magát a másik nemtől, gőgössé, igazoskodóvá, veszekedőssé válik és oly állásokra törtet, amelyekre ő huzamos időre nem született, amelyekben az ő női lénye lefokozódik.

Ahol egyoldalúság van jelen, kiegyenlítés vagy polaritás végett ott nem az erős oldal gyengítendő, hanem a gyenge oldal erősítendő, hogy ezáltal előhaladás történjék. A túl gyenge elektrizmus erősítése végett inkább a kilégzést kell gyakorolni, mint a belégzést, tehát légzésre beszélni, énekelni, imádkozni, zümmögni. Tehát lassanként hosszabbítsuk meg a kilégzést. Mindenki, aki ezt már valóban gyakorolta, tudja azt, hogy a kilégző-imagyakorlatok fokozzák a testi erőt és az érzüléket összpontosítják s megnyugtatják, úgyhogy mi a mindennapnak a körülményeit játszva megmestereljük és a mi előnyünkre felhasználva irányítjuk.

Már az Üdvözítő lelkesítette az ő tanítványait, hogy azok tanulják a Miatyánkot „szünet nélkül”, vagyis egy kilégzésre imádkozni, hogy ezáltal ők megszűnjenek végre mindig a holnapnak és a jövőnek a gondjaival foglalatoskodni. Tanulgasd a kilégzés variálását – változtatását, vagyis annál alkalmazz különböző ritmusokat, aztán gyakorold azt hangosan, majd halkan és mindenféle hangnemben. Rázkódtasd át aközben a rekeszizmot! Tanulj meg ismét nevetni, hogy tudomást szerezz a rekeszizmodról! Használj fel erre minden alkalmat! Még ha néked egy vicc nem is tetszik, úgy nevess a másiknak a korlátoltságán és ha ez néked nem felel meg, akkor egyszerűen nevess a te egészségedre!

Serkentsd a bőrműködést minden lehető eszközökkel. Végy naponta rövid lég- és napfürdőket, dörzsöld le a bőrödet mindennap a te kezeiddel és ha az néked nem elegendő, akkor kefével keféld, vagy dörzsöld át egy durva törölközővel, míg az megpirosodik. Nedvezd be a kezeidet és dörzsöld le a bőrt, míg ez megszárad és bársonypuha lesz.

Táplálkozásodban részesítsd előnyben a zöldségféléket azok sói végett. Végy porított tojás-tengeri rák-kagylóhéjat és kerüld mindazt, ami téged savasíthatna.

Mellőzd a tündöklő helyeket és társaságokat és mindent, ami a te gyenge elektrizmusodat megrabolhatná és éppúgy az olyan embereket, kik negatívak és ők maguk is azon vannak, hgoy elektrizmust vonjanak. Izoláld testedet vászonnal vagy selyemmel, de legalábbis hordj selyemkendőket vagy kis bebújó harisnyavégeket-fejeket a harisnya alatt és kerüld a hideg-nyirkos és nedves lábakat.

Ha túl kevés a magnetizmusod és túl sok az elektrizmusod, úgy ne dobd oda mintegy áldozatul a te elektrizmusodat, hanem gyarapítsd a magnetizmusodat egészen a polarizációig. Tehát gyakorold inkább a belégzést mint a kilégzést s terjeszd ki a belégzést a légzés torlaszolása által vagyis belégzés után való bent tartással. Imádkozz csendesen vagy gondolatban, miközben a légzést vissza (bent) tartod és a tied megjön néked. Akkor aztán te érettebben fogsz gondolkozni, megfontolni, mielőtt cselekednél és a te működési iramodat a helyes útra fogod terelni, úgyhogy néked váratlanul nagyfokú eredményeid lesznek. Variáld, változtasd a belégzést, mindig egy újabb ritmust alkalmazz annál és ne feledd a belégzés végén a rekeszizmot zokogásszerűen megrázkódtatni, míg tudatossá lesz előtted az, miszerint te a belégzést a rekeszizom vibrációi által variálhatod.

Általában tenéked többet kell csendben lenned, magadban mindent bensőleg átgondolnod, mielőtt te azt kifejeznéd, vagy egy működést-ténykedést kifejtenél. Ne pocsékold erődet a semmiségekre. Gondoskodj lelkiismeretesen nemi ápolásodról a mirigyszekréciók felszívódása és átalakulása végett. Igyekezz a te jobbik oldaladat-részedet kiemelni-kihangsúlyozni, légy tekintettel és figyelmes mindenkivel szemben és oly társaságokat látogass, ahol néked alkalom nyílik arra, hogy ezt gyakorolhassad. Használj fel minden alkalmat arra, ha mások beszélnek, hogy magadat az odafigyelésben-hallgatásban gyakorold s aközben légezz be és torlaszd (tartsd bent) a légzetet. A táplálkozásban néked a nyers koszt és a gyümölcs jó szolgálatokat tesznek, ha te mindent jól megrágsz és magadat ahhoz szoktatod, hogy kevéssel megelégedjél és jól kijöjj.

Az összes nagy férfiak és nők, kik nagy dolgokat művelének, az ő saját kiegyensúlyozottságuk vagy polaritásuk és a másik nemhez való helyes viszony következtében elegendő erővel rendelkeztek arra, hogy egy nagyszerű tervet készítsenek és azt megfelelő eszközökkel és a helyes úton végrehajtsák. Mivel ők önmagukban és az ő legközelebbi környezetükkel minden alkalmat felhasználtak az előhaladásra, azért ők képesek valának az általánosság részére is nagy és hasznos dolgokat végbevinni, és mindazt teljesíteni, ami őnékik a szívükön feküdt. Mindazt, ami az ő tervüket nem vitte előre, minden mellékest-kicsinyest és egyoldalút ők félretoltak, úgyhogy ők a korszellemmel érzésükben együtt haladtak, mely előrenyomul és mely őket állandóan új eszközök és módok kigondolására késztette. Amíg ők a kiegyenlítés állapotában megmaradtak, addig ők évről-évre mind eredménydúsabbak valának.

Csak ha a nemek ismét értenek a kiegyenlítődéshez, csak akkor nyerik vissza ismét férfi és nő az ő igazi állásukat a közösségi életben. Ezzel aztán meg is oldódnak az összes szociális kérdések önként és minden harc nélkül. Akkor mindegyik nem az ő igazi helyén áll és azt teljesen betölti, a többi ember számára egy példakép és az ő feladatát a teremtési tervezet szerint teljesíti. Akkor aztán minden ellentétesség, fölébehelyezettség vagy lebecsülés megszűnik.

Csak a fejletlen, egyoldalú férfi láthat a nőben egy alárendelt teremtményt és magának a nővel szemben magasabb fokozatot csak az ilyen férfi bitorolhat. Még ha ez a nézet sok évszázadon át egészen a jelenkorig átöröklődött is, mégis az csak azt bizonyítja, semmi más egyebet, mint hogy az emberiség évszázadokon át kiegyenlítetlenségben-egyoldalúságban és tudatlanságban tengődött. Az meglehetősen durva és a nyilvános-közösségi életre nézve nagyon is veszélyes tudatlanság, hogy a nőt a férfivel szemben lefokozzák, hiszen ő mégis csak a csupán egyedül őreá bízott anyaság következtében az egész felelősséget viseli a jelenlegi és a jövő társadalomért.

Minden idők összes igazi bölcselői abban megegyeztek, hogy a nő a legfőbb kifejezése az örök Intelligenciának az emberalakban. Az Üdvözítő is mindig és ismét ismételten elismerte ezt a nagy igazságot és mindent elkövetett arra nézve, hogy a nő arra a fokra emelkedjék, mely őt megilleti. Azonban Pál, aki sem tanítványa nem volt az Üdvözítőnek, sem nem is látta őt sohasem, az őskeresztény tant felborította, a nőt az ő szavazati jogától a közösségben eltiltotta és ő a nőt a férfi alávetettjének nyilvánította. Csaknem kétezer évre volt szükség, míg a paulinizmust bukásra lehetett juttatni és a nő az ő szavazati jogát legalábbis részben ismét megkapta, még ha a szavazati jogegyenlőségről nem is lehet szó, még ma sem.

Az okot, amiért a nő az ő állását elvesztette, lehet keresni az ő nagyfokú engedékenységében, avagy az ő természetes külső negativitásában, azonban nem a képtelenségben vagy a csekélyebbértékűségben. Az ő negatív magnetikus természetében keresendő az ok, melynél fogva ő magát egészen az önfeláldozásig odaadja, hogy azáltal az ő szeretetét, az ő örömét a természet iránt és az ő szimpátiáját minden iránt, amiben ő az ő kiegészítését látja, napfényre juttassa. A valóságban pedig ő az erősebbik nem, még ha ő az ő áldozatkészsége folytán az ő nagyfokú erősségét egyáltalán nem is veszi használatba.

Azonban mihelyt ő magát elkezdi kifejleszteni és az ő benső pozitivitását kifelé felszínre juttatja, akkor ő azonnal teremtő erőket fejt ki, melyek működésének nincs vége. Ezért látjuk mi azt, hogy azon népeknél, kik igazi bölcseletet gyakoroltak, a nő nemcsak hogy a férfivel egyenrangúan volt kezelve, hanem még külön megtisztelő állásokat is betöltött, ő volt a papnő és a látnoknő és ő gyakorolta a döntő befolyást a nép szellemi életére. És azt jogosan. Ugyanis ő birtokolja a finomabb érzékeket, a sugalmazást és a látnokképességet fokozottabb mértékben, mint a férfi és ezáltal a kellő időben meg tudja találni a legjobb utakat-módokat-eszközöket, mik a társadalom vagy a közösség javát elősegítik. Az ő érzüléke természettől fogva a szívre, a férfié pedig a külvilágra van irányítva. Ezrét a nő az ő ítéletében kevésbé könnyen egyoldalú, pártoskodón részrehajló, vagy a környezet által befolyásolható. Ha pedig ő egyszer hibát követett el, akkor ő nem alkudozik és nem koldul kegyelemért, hanem egyszerűen nekilát annak, hogy miképpen tehetné jóvá az elkövetett jogtalanságot és hogy a jogosságot hogyan állíthatná vissza. Még a legprimitívebb népeknél is azt találjuk, hogy a nő a közösség teremtői eleme gyanánt van elismerve, mivel ő képes a legjobb serkentéseket adni és azokat képes végre is hajtani.

A nő mint emberalak a fejlődésnek legfőbb fokát elérte. Az ő agya befelé erősebben működik, mint a férfié, noha átlagban könnyebb (súlyú) mint a férfi agya. Ennek agya lehet jobban kiképezve arra, hogy kifelé hasson, mégis az kevésbé erős ahhoz, hogy teremtői eszméket létrehozzon. Pedig a teremtői erő a mérvadó az életben. Ha a női agy kifelé is oly jól fejlett volna, mint befelé, akkor a férfi a nővel szemben nem tudná az állását megtartani és ha a nő ugyanazon pénzzel akarna megtorlást fizetni, amiatt, ami ősidők óta napjainkig őrajta elkövetve lett, úgy akkor a férfiúi princípium nagyon is rosszul járna. Mi tehát ismét látjuk a természet nagyfokú bölcsességét, mely mindent a kiegyenlítésre hangol fel.

A férfinek több idő szükséges az ő kifelé működő agya következtében, mint a nőnek arra, hogy valamit felfogjon és értékesítsen. Néki előbb mindent tudományosan ki kell puhatolni, amit a nő intuitíve, vagyis az ő sugalmazás-érzéke közvetítésével már rég megragadott. Ezért a férfi szívesen elvesztődik a theoretikus tudományokban, míg a nő a dolgok praktikus alkalmazhatóságát kívánja látni, hogy az ő teremtői intelligenciája számára abból hasznot húzhasson. Ezért a férfi hajlik a vitatkozásra, kritizálásra és bizonyítgatásra, anélkül, hogy azzal valami praktikusan értékesíthetőt napfényre juttatna. Ő kevésbé originális (eredeti) a gondolkodásban, mint a nő, azonban jóval ravaszabb a nőnél és ezért könnyen hajlik a nő originalitásának kihasználására, anélkül, hogy azt elismerné, csakhogy az ő vélt fensőbbségét megtarthassa. A férfi külsőleg gondolkozik, azonban a nőnek a természetes (anyai) esze van meg, mely mindig eltalálja a helyeset.

Ha valami ferdén megy vagy egy szerencsétlenség következik be, akkor a férfi könnyen felgerjed, miközben a nő megtartja az ő lélekjelenlétét. A nő ugyan könnyen hajlamos az idegességre, azonban mindig szilárdan és bátran kitart addig, míg ő egy kivezető utat talál. Ő minden helyzetben feltalálja magát, még ha néki nagyon is korlátoznia kell magát, a férfi ellenben könnyen feladja a küzdelmet és elcsügged. Az egész világban és kiváltképpen a jelenben a nők kevésbé vannak terhére a nyilvános, a közgondozásnak, mint a férfiak, az ember kevesebbet hall koldusasszonyokról és csavargónőkről, mint koldus férfiakról és csavargó férfiakról. A nő nem szégyell semmi munkát, hogy az ő életfenntartásához valót megszolgálja és inkább bármely munkát elvállal, ami őelőtte tisztességesnek látszik, mintsem hogy a mások jótékonyságától függjön.

Ha a férfi már semmi kivezető utat nem talál és minden reményt elvesztett, akkor ő szidja a jelenlegi állapotokat, amiket pedig éppen ő teremtett és támogat, aztán elmegy koldulni, vagy támogatásokat hagy magának fizetni. Amint ő magát segélytelen helyzetben látja, akkor alamizsnát fogad el és egyszerűen azt kívánja másoktól, hogy azok őt támogassák. Ama esetekben, hol a férfi tönkremegy, ott a nő magát feldolgozza és függetlenné teszi. Emellett ő sokkal kevesebből ki tudj jönni, mint a férfi és mégis független marad.

A férfiak felizgulnak amiatt, hogy a nő oly állásokba hatol be, melyek eddig a férfiaknak valának előjogosítva és fenntartva, s a nőnek szemére vetik, miszerint ő volna az oka annak, hogy a férfiak nem jutnak elegendő keresethez. Pedig a férfiak senki másnak nem tehetnek szemrehányást, mint saját maguknak. Mert hiszen egyedül ők vezették a kormányzatot és az ő tudatlanságukban ők teremtették mindazon állapotokat, amelyeket ők most ócsárolnak. Hiszen a férfiak állították fel a szakadékot a nemek között és a mai állapotok annak a következményei. A nő egyáltalán nem törtet azután, hogy néki konkurenciát csináljon. Azonban mivel ő a múltban le lett becsülve és még ma is alárendeltként van kezelve, mégis néki az lealacsonyodásából ki kell jutnia, hogy az általánosságnak ismét többet tudjon használni, egyszerűen ezért bizonyítja ő be az ő erejét és tudását.

Mennyire szégyellnivaló az, hogy nők fiai, kik azoknak köszönhetik az ő életüket, a nőt, aki pedig az ő anyjukkal egyenlően az anyaság princípiumát ábrázolja, oly szégyentelenül kezelik!

Ők dicsérik az anyát és az ő emlékét szentnek tartják, azonban nem szégyenlik az ő saját nőjüket elnyomni és azzal a legnagyobb fokú lealacsonyíttatást elszenvedtetni, amit csak nő tud eltűrni, amikor is ők a nőt az ő állati szenvedélyeik kielégítésére helytelenül igénybe veszik. Az ilyen megaláztatások a nőt arra hajszolják, hogy magát összeszedje és végül önmagának tudatára ébredjen.

A férfiak érzik, miszerint egy változás áll küszöbön. Ezért tagadják ők a nő felsőbbségét és még ma is mindent megmozgatnak arra, hogy a nőtől a közéletben való állásfoglalást megvonják, ami őnéki pedig jár. Sőt, az egyház-lényeg is egészen a férfiak pártjára állott és a nőt a férfinek alárendelte. Minden erőszak-hatalmat a nő fölött a férfiak magukhoz ragadtak és most mulatságot csinálnak maguknak a nők fölött abból, ha ezek megkísérelik az ő jogaikat követelni és helytállni.

Az egyenesen egy csoda, hogy a férfi uralomvágya és és önkénye a nőt már nem alacsonyította le régóta egészen az állati fokozatig. Csak annak a körülménynek, miszerint a nő bensőleg pozitív, köszönhető az, hogy az még nem jutott odáig. A férfiak képviselik a sötétség művét, ami azonban mindenkor ellentétben áll a természet törvényeivel és a végtelenség princípiumaival és ezért sohasem juthat győzelemre. Így nem tudta a férfiak egyoldalúsága sem a nőt bukásba vinni. Ha tehát a nő felszisszen, azt senki sem veheti rossz néven, ez a férfiaknak alkalmat nyújt arra, hogy ők utánagondoljanak és egy jobb felől gondolkozzanak. Mihelyt a nő az ő igazi állását megtalálta, akkor ő nem fog olyan állásokra törtetni, melyek a férfinak a kenyérkeresetét csökkentik.

Az összes intézmények, egyesületek, testületek, akár a köz-, akár a magánéletben, amelyekben a nő nincs képviselve, azok mind egyoldalúak és mindig hamis útra jutnak. Azok csak akkor érnek el valóságos eredményt az ő köreikben, ha a nő ismét az ő igazi állásába lesz visszahelyezve. Ezért a mi egész nyilvános-, köz- vagy politikai életünk ama döntő kérdés előtt áll, hogy vajon tényleg a nő egyenjogúnak legyen elismerve a férfivel és akkor ebből az összes szükséges következmények levonassanak. Történelmi példák erre adódnak bőven, úgyhogy nékünk nem szükséges sokáig mérlegelni, hanem mindjárt cselekedhetünk.

Ha mi tovább nem tudnánk visszaemlékezni, úgy legalábbis a görög virágzási korszakra tudunk. A görög amphiktyon szövetség idejében az állami vezetés egy szövetségi tanácsnak, a synedrionnak a kezében volt, mely 12 világi és 12 papi tanácsnokból állott, mint az emberek 12 törzsének a képviselői. Annak az élén a főpap vagy hierophant állott. A nők is megfelelőképpen képeztek egy szövetségi tanácsot a hierophantidákból, melynek élén egy főpapnő állott, akinek mindenkor kikérték a tanácsát. Hiszen az általánosan tudott dolog, miszerint a papi nő, a Pythia, döntött a fontos állami kérdésekben, amik döntő befolyásúak valának az egész nép javára vagy kárára és ezek között is egy közösség legfontosabb kérdésében, hogy háborút kelljen-e viselni, vagy békében maradjanak.

Így mindaddig nem alakulhat ki egy igazi békés nép, sem egy békés emberiség, míg a nő a közéletben ismét egyenjogúvá nem lesz téve a férfivel, és amíg a nő intuitív tanácsa nem képezi az alapját a közjó minden szabályrendeletének. Már évekkel ezelőtt közölve lett a nyilvánossággal egy organizációs tervezet a Népek Parlamentje felállítására. Ebben a tervezetben a szövetség-tanács, béketanács és bíróság-tanács legfelső hivatalnokainál a teljesen egyenlő működési terület van biztosítva a férfi és a női nem számára. Ha minékünk nincs is még meg az igazi Népszövetségünk, melyben az emberiségnek mind a 12 törzse képviselve kell legyen és amelyben a nőnek egyenjogosultan kell a férfi mellett állania, mégis az összes kultúrországok asszonyainak hathatósan arra kell törekedniök, hogy nékik azonnal megadassék a teljesen egyenlő önrendelkezési jog az összes nyilvános- és közügyekben.

A szavazati jog, amit ők többé-kevésbé kicsikartak maguknak, nem elegendő, amíg a szavazatok szám szerint vannak tekintve, ahelyett, hogy az összes férfi és az összes női szavazatok egy döntő (határozati) szavazatra lennének visszavezetve, úgyhogy sohase jöhessen létre az egyik vagy másik nemnek a leszavazása, hanem mindenkor csak mindkettőnek hozzájárulása, és beleegyezése, ha egy törvényt akarnak hozni, mely az egész általánosságra, közre kötelező. Tehát minden államban a nőknek nyomatékosan oda kell hatni, hogy egy férfi-kamara mellett egy ezzel teljesen egyenjogú nő-kamara alakuljon és hogy csak az legyen általánosan kötelező törvény, amit a nő- és a férfi-kamara közös beleegyezéssel elhatároz.

Akkor természetesen más idők jönnek és az nem kerül sok esztendőbe, hogy ez a gondolat megvalósuljon. Ha minden nő, aki ezt a gondolatot most megragadja, minden hónapban egy másik nőt ennek megnyer és e nők mindegyike ismét tovább minden hónapban egy másik nőt és így tovább, úgy nemcsak ez vagy az az állam, hanem az egész földön az összes kultúrállamok 2-3 éven belül felállítják a kétkamarás rendszert, amelyben többé nem a mulandó pártlényeg gyakorolja a döntő befolyást, hanem a férfinek és nőnek az örökkévalóság óta megalapozott természetes állása.

Amíg ez a cél megvalósul, addig a nő még mindig ama veszélyben forog, hogy a férfi által erőszak-elnyomatásban szenved. Mert még mindig a férfi szabja meg a törvényeket, amelyek a nő fölött uralkodnak és a férfi semmi szín alatt nem akarja az ő uralmát megszüntetni. A férfi még mindig hisz abban, miszerint néki szabad az, hogy a nővel visszaéljen az ő szenvedélyeinek és vágyainak kielégítésére, mivel a férfi még mindig nem ismeri fel a nőben ugyanazt az egyenlő örök Intelligenciát, aki őbenne a férfiben megvan. A férfinek sosem kellene megfeledkeznie arról, hogy minden nő hivatva van arra, hogy egy másik férfinek az anyja legyen és hogy az anyától függ a népnek az állapota és fennállása. Egyetlen nép sem érhet el magasabb fokot, mint azt, amit őnála a nő betölt. A nő mindjobban és mindinkább előtérbe lép és az a nap már nincs messze, amikor ő az ő helyét a nyilvánosságban, a közéletben betölti. A férfinek szíves örömest üdvözölnie kell ezt a napot, mert az az ő számára is a megváltás napja. Azok a terhek, amiket az ő tudatlansága által ő önmagára felrakott, már őneki saját magának is elviselhetetlenné váltak és ő nem találja meg ebből a kivezető utat, amíg a nő fel nem emelkedik és ő melléje lép az ő egész nőies nagyságában és a férfinek a helyes utat megmutatja.

Aztán persze, ha már minden rendbe lesz hozva, a férfi magának könyveli el az érdemeket, ami azonban a nőt nem fogja érinteni. Mi itt emlékszünk egy családi eseményre, ami egy kunyhóban folyt le a hegyekben. Egy téli reggelen odatolakodott egy medve, miközben a család az asztalnál ült. A férfi, aki a medvét először látta közeledni, tüstént felszaladt a padlásra és ijedelmében, hogy talán a medve őt követhetné, még a létrát is maga után felhúzta. Az asszony azonban a kezébe vett egy fahasábot és a medvét váratlan fogadtatásban részesítette. Miközben a nő még szorgoskodott az ő munkálkodásában, a férfi őt bátorította felülről lefelé és biztatgatta hangosan kiáltva: „Adj neki még egyet, na még egyet!” Amikor aztán a medve mind a négy végtagjával elnyúlt, akkor lejött a férfi és így szóla: „No de aztán mi ezt igazán jól megcsináltuk!”

A nő nem ismer félelmet és ő nem is gyönge. Az nagyon is kérdéses, hogy vajon a férfi mindazt el tudná-e viselni, amit a nő mint anya elvisel, míg az ő gyermeke a világ fényét megpillantja. Még a legnagyobb férfiak is meg kellene azt mindig gondolják, miszerint ők soha az ő állásukat el nem érték volna, ha ahhoz az alapot az ő anyjuk le nem fektette volna. Sőt még az ősrégi szeplőtlen fogantatási mithoszban sem, ahol a gyermek nemzése testi atya nélkül volt képlegesítve, az ember egyetlen időben sem jött arra az ideára, hogy a legenda tervezetét megváltoztassa és a gyermeket anya nélkül akarja megszülettetni. A régiek tudták azt, hogy ilyen mesét nem lehetne beadni.

A női természet gazdagon van megáldva. Az ő igazi és valóságos szerencséje – boldogsága abban rejlik, hogy ő a néki juttatott áldást azokkal megosztja, akiknek ő az ő szeretetét ajándékozza, akikben ő hisz, akikbe ő az ő egész reményét beléhelyezi. A férfi segíthet őnéki a felemelkedésben, amennyiben ő a női fáradozásokat – igyekvéseket támogatja és a nő szívéből ennek lelki erényeit előcsalogatja.

Kire halmozza a nő az ő áldásait? Ugyebár az ő ideáljára, a férfire! Tehát ki részesül gazdagon a jutalomban azáltal, ha a nő felemelve van? A férfi! Kinek nyújtja oda a férfi az ő kimondhatatlan érzelmeit és az ő háláját, minden, de minden eredményéért? Ugye mégiscsak az ő ideáljának, a nőnek! Így nemcsak a nő emelkedik, hanem véle együtt a férfi is. Mind a ketten a legnagyobb mértékben megáldattak és az ő életük gyönyörűségesen szállhat tova Isten-akarta síkon-pályákon és akkor az elvesztett paradicsom újra vissza van állítva.

A férfi nem állíthatja úgy oda magát többé, mint aki egyedül önmaga a döntő befolyású pólus, sem a nő nem igényelhet magának egy fölöttes állást-helyzetet. Hanem mindegyiküknek be kell tölteniök azt az állást, amelyet nékik az örök Intelligencia kiutalt és őnékik abban kell magukat megtartaniok, hogy azáltal az egész népközösség fokról-fokra eredményről-eredményre juthasson. Az a nép, amelyik az ő közösségi lényegét ilyen alapokon építi fel, az mindinkább az egész világ számára áldásképpen fog bebizonyulni.